Kezdőlap / Önismeret / Ezoterika / A Kínai ezoterika

A Kínai ezoterika

A kínai ezoterikának sok ága van, de ezek közül a legismertebb a sokak által kedvelt Feng shui. Az ősök tiszteletére visszavezethető Feng shui-nak a jelentése a szél és a víz. A tradíciók szerint ugyanis a szél szétszórja, a víz pedig összegyűjti az életenergiákat, más néven a „csí”-t, így a kettő együtt az örök körforgást eredményezi. A Feng shui-ról már időszámításunk előtt 3000-ben is már beszélhettek mivel Kínában találtak olyan építményeket, amelyek e tradíció alapján épültek. Az alapelve szerint nem szabad hagyni, hogy az energiák csak úgy átfolyjanak az épületekben. A rossz szellemek elrettentését szolgálják a bejáratokat őrző szobrok, amelyek majdnem minden kínai háznál megtalálhatók. A kínai kultúrának a tavaszünnepe a holdújév. A régi időkben ekkor ért véget a téli pihenési időszak, és ekkor kezdődtek meg a mezőgazdasági munkák, és a termőföld előkészítése. A kínai asztrológia rendszer 12 állatövi jegyre épül. Így minden évi időszaknak van saját állati jegye. A 2011-es év a nyúl éve. Sokan úgy tartják, hogy amilyen állat évben születet, egy Ázsia lakos akkor annak a lénynek a jegyeit fogja viselni egész életében, amit nem tud megváltoztatni, és ha kihívja maga ellen a sorsot, akkor az az állat megbünteti. A kínai gyerekeknek az első életkort az első tavaszünneptől számítják. Ezért vannak olyan estek, hogy a személyi iratokban szereplő dátum nem a hivatalos születési időpont egy adott lakosnak. Egy monda szerint a földet pusztító „nyen” szörny a piros színtől fél ezért szoktak a kíniak újévkor pirosba öltözni és piros lampionokat lógatni lakásukba, hogy a szörny ne bolygassa őket.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Alkímia

Az alkímia -mai szóval iskola- egy ősi beavatási rendszer, amelynek lényegében semmi köze a kémiához. …

Leave a Reply