Kezdőlap / Természetgyógyászat / A kínai orvoslás

A kínai orvoslás

A kínai gyógyítás alaptétele szerint a testben lévő energiaáramlás zavara a test egész egyensúlya veszélyezteti, melynek hatására a szervezet könnyebben esik különböző betegségek áldozatául. A kínai gyógymódok tehát a test energiaáramlásának helyrehozatalán alapulnak.

Kínában az orvosi szakma gyakran száll apáról fiúra. Egy orvos mögött minél több orvos generáció áll, annál inkább megbecsült a szakmájában. Az 5000 éves múltra visszatekintő kínai gyógyítás elsősorban a szervek közötti „kommunikációra” összpontosít. Ez a kommunikáció tulajdonképpen nem más, mint – a kínai kultúrában „chi”-nek nevezett – energia.

A kínai orvoslás szerint az energia áramlásának akadályoztatása vagy zavara okozza a különböző betegségeket. Az orvosok feladata tehát az egyensúly az energiaáramlás harmóniájának visszaállítása. Ehhez a kínai orvostudomány három módszert javasol: fitoterápa, akupunktúra és manuális terápiák. Ezekhez társul még a megelőző funkciót ellátó dietetika, és „chi” áramlását elősegítő fizikai gyakorlatok. A kínai orvosok az említett, összesen öt, gyógyítási ág valamelyikére specializálódnak.

Az egyik legismertebb módszer, az akupunktúra tulajdonképpen az energiák új egyensúlyát hivatott felállítani. A kínai orvosi szövegek szerint az emberi testen energia vonalak futnak végig, amelyek egy-egy szervhez kapcsolódnak. Az akupunktúrás kezelések során ezeknek az energiapályák meghatározott pontjaira hatnak, ezáltal az adott szerv működését serkentik.

A kínai gyógymódok „úrnője” azonban a fitoterápia. A kezelés ez esetben növényi anyagokból készült kapszulák vagy főzetek segítségével történik, amelyeknek összetételét nem a kezelendő betegség eredete, hanem a páciens energetikai állapota határozza meg. Ezzel a módszerrel állítólag a betegségek 80%-át lehet sikeresen orvosolni.

A harmadik, manuális módszer valójában terápiás masszázzsal történő gyógyítást jelent. Kína különböző régióiban eltérő masszázstípusok alakultak ki. A legelterjedtebb a „tui Na”, amely szerint a szervezet belső problémái az izületekben manifesztálódnak, tehát a testben lévő blokkokat és feszültséget ezeken keresztül lehet megszüntetni. A kínai masszázs hatásosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezt a módszert kórházakban is gyakran alkalmazzák.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lándzsás Útifű

Az egyik legismertebb gyógynövényünk,a lándzsás útifű-és közeli rokona a nagy levelű útifű.Bárhol megtalálható a kertekben …

Leave a Reply