Kezdőlap / Otthon és család / Baba - mama / A kisbabák tejigénye

A kisbabák tejigénye

Ahogy nő, minden kisbabának egyre több tejre lesz szüksége.
Ennek ellenére, az etetéseket a baba növekedésével egyeztetve kell rendszerezni, így Ösztönözve a kicsit arra, hogy bizonyos etetések alkalmával több tejet fogyasszon. Ha ez nem következik be, akkor elképzelhető, hogy a baba továbbra is sokszor fog enni keveset.
Számtalan esetben kapok telefonhívásokat szülőktől, akik a már idősebb babáiknál is az igény szerinti etetés elveit követik. Annak ellenére, hogy ezeknek a babáknak a többsége már elmúlt tizenkét hetes, és fizikailag is képes lenne bizonyos etetések alkalmával több tejet is elfogyasztani, ők továbbra is úgy esznek, mintha újszülöttek lennének, tehát gyakran, akár nyolc-tíz alkalommal is naponta.
Sok szoptatott kisbaba még ebben a korban is csak az egyik mellből szopik, illetve a cumisüvegből etetett babák között van olyan, aki csak 90-120 milliliter tápszert fogyaszt el. Annak érdekében, hogy a kisbaba az etetések között hosszabb időszakokat is át tudjon aludni megszakítás nélkül, mindkét mellből szopnia kell minden egyes etetés alkalmával; ha pedig tápszerrel eteted, akkor 210-240 millilitert kell elfogyasztania.
Szilárd meggyőződésem, hogy az, hogy ebben a korai idő- szakban hogyan eszik a baba, meghatározókig hat a gyermek későbbi étkezési szokásainak kialakulásában. Ahhoz, hogy hosszú távon elkerülhesd az etetési problémákat, amelyek a kisbaba alvási szokásait is megzavarhatják, tanácsos minden problémát a lehető leggyorsabban megtalálni és megoldani, ha kell szakember bevonása segítségével (védőnő, háziorvos).

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit tegyünk, ha „nehezen kezelhető” a babánk?

Nehéz megőrizni nyugalmunkat a valóban nehéz természetű babával, aki egyre csak sír, akármit teszünk is. …

Leave a Reply