Kezdőlap / Utazás és szabadidő / A legnagyobb görög sziget: Kréta

A legnagyobb görög sziget: Kréta

Kréta, vagy más néven a Nagysziget, Európa és Afrika között húzódik kelet-nyugati irányban. Hosszúsága 260 kilométer, legnagyobb szélessége 60 kilométer, legkisebb 12. Kréta a minószi kultúra legrégebbi ismert európai civilizáció központja volt, ma az egyik legnépszerűbb turistacélpont. Fővárosa Heraklion, mely a sziget északi részén fekszik, s melyet egy 16. században épült városfal vesz körül. A főváros mellett található a reptér, illetve egy kikötő, mely fogadja az Athénból, vagy más görög szigetekről érkező hajókat. A sziget szépségét nem csak a homokos tengerpart és a hegyekkel szabdalt felszíne adja, kultúrális feltöltődést is biztosít minden idelátogatónak. Érdemes felfedezőkörútra indulni, ugyanis az eldugott kis görög falvakban megismerkedhetünk a görög nép életvitelével, bepillantást nyerhetünk mindennapjaikba. De ha már Heraklionban vagyunk, semmiképp sem hagyhatjuk ki Minosz király birodalmának csodálatos építményét, a Knossosi palotát, ahol a görög mitológiából jól ismert labirintust tekinthetjük meg. Szintén az északi oldalon található a sziget legszebb természeti látványossága, a Samaria-szurdok, mely Európa második legnagyobb szurdokvölgye. A 18 kilométer hosszú természeti hasadék természetvédelmi terület, különleges szférája felejthetetlen élményt nyújt. Azonban semmiképpen ne felejtsük otthon a túracipőt, ugyanis csak gyalogtúra keretein belül járható be a hasadék. Állandó hajóforgalom van Kréta és a többi görög sziget között, a helyi utazási irodák kedvező áron kínálnak kirándulásokat, de akár itthonról is lefoglalhatjuk a számunkra megfelelő szabadidős programokat. Érdemes megtervezni, hogy mit szeretnénk megnézni a nyaralásunk alatt, hiszen a sziget szépsége gyakran magával ragadja az embert és egy ilyen környezetben hajlamosak vagyunk megfeledkezni minden másról. Szinten minden kisváros tele van bazárosokkal, ahol kedvünkre válogathatunk ajándékokat az otthoniak számára, de ne felejtsünk el kipróbálni néhány görög ételkülönlegességet sem. Elég egy pár napot eltölteni ezen a varázslatos helyen ahhoz, hogy egész életre szóló élményekben legyen részünk.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Keszthely kialakulása

A város kialakulása az őskortól kezdődött, befolyásolták a földrajzi változások, a vándorlás és letelepedés, vagyis …

Hozzászólás