Mongólia ma

Sztyeppe, jurta, lovak, világmárkák – Mongólia ma…
Moszkvától ma már mindössze hét óra repüléssel elérhető Mongólia fővárosa. Húsz évvel ezelőtt, amikor először repültem ezen az útvonalon, még kétszer kellett átszállnom (Omszk, Irkutszk), s így az út 12 órára növekedett. Igaz, akkor a 150-170 személyt befogadó Aeroflot repülőgépe az utolsó helyig megtelt, míg a mostani járaton lehettünk vagy negyvenen, amit egy jó öreg Tupolev „csataló” szolgált ki.
A repülőtéri fogadóban ketten is vártak kis táblácskával (kedves volt, hogy az egyiken Andrej, a másikon Andrew név alatt kerestek). Az egyik a szállodám sofőrje, a másik pedig a mongol barátom, Enji volt – és mind a ketten másféle néven tartanak nyilván. Talán megkérdezitek, hogy miért mindössze a keresztnevemet írták a különböző nyelvű táblácskára?
Tudvalevő, hogy Mongólia egy hatalmas ország és nagyon ritkán lakott. Minden egyes lakosára jut egy négyzetkilométer, a legtöbb ember természetesen a fővárosban lakik, de még mindig sokan vonzódnak a vidékhez. Így van ezzel a barátom is, aki már szép karriert futott be a mongol körülményekhez képest, de még mindig hazahúzza a szíve, oda ahol született: egy észak-mongóliai jurtához, amelyben az édesapja a mai napig is lakik. S hogy miként kapják a gyerekek a nevet ebben az országban? A szülők nem terveznek előre. Megszületik a pici, majd úgy harmadnapra – attól függően, hogy mikorra érik el a helyet – kijön a hivatalból egy személy, és megkérdi, hogy milyen nevet gondoltak a jövevénynek? Ha a szülők nem tudnak választani, a hivatalnok sajnos (nemtől függetlenül) egyetlen nevet ír be – Nergui – és hozzáteszi az apa nevének első betűjét. Így lett belőlem is Endre H., Andrej H. és Andrew H. De mit is jelent a Nergui? Ez kicsit kellemetlen érzés vett rajtam erőt, amikor megtudtam, mongolul annyit tesz: „Névtelen”. Így történt az én barátommal is, csakhogy az ő esetében a bátyus és nővér igen sajnálkoztak, hogy szegénykének nincs neve, és így kapta meg később az Enji nevet…
És, hogy milyen a mongol sztyeppe? Ezen akkor csodálkoztam el, amikor az első szállodám, amely 20 kilométernyire volt Ulanbátortól, azaz a sztyeppén, recepcióján megkérdezték, milyen elszállásolást kérek? Fűtött szobát, fűtetlent, vagy netán jurtát? Nagyon szívesen kipróbáltam volna a jurtát – igaz, barátom szerint még a szomszéd horkolása is áthallatszik oda, mégis a szállodai szobát választottam. Ám egy átvacogott éjszaka után a sztyeppéről beköltöztem egy belvárosi szállodába.
– S miként jutok be a belvárosba? – kérdeztem idegenvezetőmet.
– Ints le egy taxit…
Ez addig rendben volt, amíg ő velem volt, de nekem nem nagyon ment, majd megkérdeztem, mi a rejtélye az itteni taxizásnak. A válasz egyszerű volt. Az autós unottan gurul a városban, és ha valaki „leinti”, megáll neki, bemondja az összeget, megegyeznek az árban, és máris házhoz szállítja az illető… Ez mindaddig jó, ha a taxis tud angolul, vagy a másik fél mongolul… Mongóliában tehát mindenkiből lehet taxis, akinek autója van. Jó bevételi forrás ez számukra.
Így gurultunk be Ulanbátor kellős közepére, a Szühebátor térre, amit Enji úgy nevezett angolul, hogy „outsiders meeting place”, tehát „külvárosiak találkozóhelye”. Kérdeztem is ennek a kifejezésnek az eredetét. A válasz a következő volt: „Mindenki, aki a fővároson kívülről jön, a legjobban ezt a helyet ismeri, ezért kívánnak itt találkozni…” Kedves…
Ulanbátornak pár évvel ezelőtt mindössze egyetlen áruháza volt. Meg kell említenem, hogy a vásárlóerő és a szokások is kissé megváltoztak azóta… Idegenvezetőm, hogy meglepjen, elvitt pár nagyon különleges áruházba, ahol a földkerekség legelőkelőbb divatcégei, illatszermárkái mind jelen vannak, a legmenőbb elektronikai cégek lélegzetelállító és pompázatos csodáit csillogtatják. Végül leálltunk az autónkkal egy igen pompás épület előtt, és megkérdezte: „Tudod, hol vagyunk?” És akkor jöttem rá, hogy az egykori állami áruház előtt, ami igaz, még a mai napig az állam tulajdona, de választékával vetekszik a többivel. Hiába, a változás itt is óriási!
Természetesen ez az ország nem képzelhető el jurta nélkül, elvégre a kereksátor igazi mongol találmány. Meg kell vallani, nem csak a sztyeppén található, hanem akár a város kellős közepén is… A betontenger sem akadály, ha egy tehetősebb családnak a kedve úgy kívánja, és nosztalgiázni akar, a többemeletes házak tövében, a lakások ablaka alatt felállítja a saját jurtáját. Aztán itt is laknak, meg ott is… Ilyen a hagyományőrzés mongol módra.
És tényleg, a jurták végigkísérték az egész mongóliai utamat. Még a háromórás késéssel indult repülőgép ablakából kipillantva is el-elszórtan jurtákat véltem felfedezni… amíg el nem nyelte a gépemet egy hófehér felhő. Bi chamd hairtai Mongolia (Szeretlek Mongólia)!

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Angkor

A 9.- 15.század között, Kambodzsában, az akkor uralkodó khmer királyok, Angkorban építették fel fővárosaikat. Zömével …

2 hozzászólás

  1. Szuper kép! :) Beszédes…

  2. Nagyon szepen koszonom, hogy ennyire elfogadtatok a cikkeimet. Az elkovetkezo par ora alkalmaval kuldok meg parat, tobbek kozott Szingapurit es Indoneziait. A legutobbi utamrol meg csak irogatom a cikkemet, de a Fulop-szigetek is hamar elkeszulnek. Hat hiaba, ha valaki ennyire bele van bolondulva a tavol-keleti orszagokba…
    Tisztelettel:
    Endretek

Leave a Reply