Kék Mecset

Más néven Ahmed szultán mecsetje. Isztambulban, Sultanahmet negyedében található, a Hagia Szophia székesegyházzal szemben. A törökök Sultanahmet-dzsáminak nevezik. A világ egyik leghíresebb épülete. Kupolája 43 méteres magasságban kezdődik, tartóoszlopát azúrkék csempedíszítés fedi. Építtetője I. Ahmed szultán volt. Építése 1609-ben kezdődött, és hét éven át tartott. Belső terét 260 színezett üvegablak világítja be. A kupolát négy vaskos oszlop tartja. Megépítése eleinte komoly felháborodást keltett, mert akkoriban egy mecset állt csak Mekkában, és ezért ez túl hivalkodónak hatott. A Kék-mecset egész nap látogatható, leszámítva az imádságok idejét. Bejáratánál hosszú sorokban kígyóznak az emberek. A cipőket le kell venni belépés előtt. A hölgyeknek és rövidnadrágos férfiaknak kendőt kell hogy terítsenek a fejükre, illetve a meztelen lábszárukra. Hat minaretet építettek hozzá. A Kék Mecset épülettömbjében egykor iskola és mosókonyha is működött. A mecset Ottomán (oszmán) stílusban épült. Egyik különlegessége az imafülkébe befalazott kődarab, ami a mekkai Kába-kőből származik. Még mindig iszlám imahelyként szolgál. 260 ablakát 26 márvány oszlop tartja. A türbében nyugszik I. Ahmed, valamint testvérei: II. Oszmán és II. Murád szultánok. Ima időben a mecset, olyankor az épület nem látogatható. Az épületben teológiai iskola, általános iskola, kórház, nyilvános konyha, piac, és sírkamra is található, melyek egy részét az idők folyamán lerombolták. Főként kővel és márvánnyal dolgoztak az építésénél.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Angkor

A 9.- 15.század között, Kambodzsában, az akkor uralkodó khmer királyok, Angkorban építették fel fővárosaikat. Zömével …

Leave a Reply