Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Film / A szállítmány (Armored – 2009)

A szállítmány (Armored – 2009)

A szállítmány egy amerikai akcióthriller, amelyet 2009-ben mutattak be a világ számos országában. A film rendezője Antal Nimród, akinek ez volt a 2. hollywoodi alkotása. A filmet vegyes kritikákkal illették Amerikában, aminek meg is lett a hatása. Az alkotás 19 millió dollárból készült, és több mint 30 millió dollárt tudott összeszedni világszerte. A 88 perces alkotás a Screen Gems berkein belül készült, és 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
A szállítmány című filmben 6 megviselt ember szeretne ellopni 42 millió dollárt. A férfiak egy biztonsági cégnél dolgoznak, nagy értékű pénzszállítmányt visznek egyik pontból a másikba. A 6 emberből 3 veteránnak számít ebben a szakmában és eltervezik, hogy az egyik szállítmány során ellopnak 42 millió dollárt. Persze bevonják a tervbe a csapat többi tagját is. A terv roppant egyszerű 52 perc alatt el kell játszaniuk, hogy kirabolták őket és felrobbantották a páncélautót, a pénzt lenyúlják és boldogok lehetnek. Csakhogy az egyik még hezitál, nem tudja mit is csináljon, megijed. Először semmiképp sem szeretne belekeveredni ebbe az ügybe, de végül enged a kísértésnek, és közrejátszik a pénz elrablásában. Hamarosan azonban a tervbe végzetes hiba csúszik, és az új srác felrúgja az eddig stabilnak hitt tervet. Ezzel az egység tagja egymás ellen fordulnak, és rájönnek, hogy most már az életük a tét.

Rendező: Antal Nimród
Forgatókönyvíró: James V. Simpson
Producer: Joshua Donen, Dan Farah
Vágó: Armen Minasian
Operatőr: Andrzej Sekula
Zene: John Murphy

Szereplők és magyar hangok:
Columbus Short (Ty Hackett) (Papp Dániel)
Matt Dillon (Mike Cochrone) (Kőszegi Ákos)
Jean Reno (Quinn) (Berzsenyi Zoltán)
Laurence Fishburne (Baines) (Vass Gábor)
Skeet Ulrich (Dobbs) (Gubányi György)
Amaury Nolasco (Palmer) (Holl Nándor)
Fred Ward (Duncan Ashcroft) (Végvári Tamás)
Milo Ventimiglia (Eckehart) (Moser Károly)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Salz Ügynök (2010)

Adott egy sok mindent túlélő CIA ügynök (Angelina Jolie), aki munkaideje végén visszafordul, mert a …

Leave a Reply