Kezdőlap / Tudomány / A szemüveg feltalálása

A szemüveg feltalálása

A szemüveg Európában a 10. és 11. század fordulóján született meg, egy arab tudós, aki optikával is foglalkozott, jött rá,
hogy az üveggömb szelete nagyítja a látható képet. Fölfedezte tehát a lupét.
A nagyításra használható szemüveg 1270 táján jelent meg, Itáliában. Több mesterember kezén formálódott, és nagy divat lett. Egy magára valamit is adó spanyol nemes például csak akkor volt igazán elegáns, ha szemüveget viselt – ha volt rá szüksége, ha nem! A francia forradalom hóbortos divatja szintén fölvette díszei közé a szemüveget.
Hogy hazánkban mikor használtak először szemüveget, s ki volt megelégedett tulajdonosa, nem lehet pontosan megállapítani. A Budai Vár ásatásai során azonban egy 15. századból való, hegyikristály lencséjű, ezüstkeretű szemüveget találtak, sőt a középkori szárnyas oltár restaurálásakor, a falapok közé csúszva egy bőrkeretes szemüvegre bukkantak.
A pápaszem vagy papszem kifejezés Calepinus szótárának 1585-ös kiadásában jelenik meg először. Mivel régen elsősorban a papok foglalkoztak tudománnyal, olvasással, írással – az ő szemük romlott el a leggyorsabban. Először tehát ők használtak szemüveget, a nép nyelvén pap- vagy pápaszemet.
Első érzékszervünk, amelynek az életkorral járó változását észleljük: a szemünk. Sokan – még a negyven év körüliek is – büszkék arra, hogy kiválóan látnak messzire, közelre. Aztán hirtelen nehezen megy az olvasás, s csak akkor látják a betűket, ha távolabbra tartják maguktól a könyvet. Távolra változatlanul jól látnak. A korral járó látásgyengeség oka a szemlencse rugalmasságának csökkenése. Bizonyos életkor után a szemlencse már nem képes megfelelő módon domborodni, tehát képtelenek vagyunk közeli látásra. Feltehetőleg a szemmozgató izmok gyengülése is közrejátszik ebben.
Nincs mit tenni, szemorvoshoz kell fordulni, és hordani kell a szemüveget, amely az emberek többségének ragyogóan áll.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kullancsról

A kullancsnak szerte a világon közel 800 faját ismerjük. Kis hazánkban eddig 42 féle fordult …

Leave a Reply