LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A romantikus szerelemfelfogás egyik fő jellemzője az a – Freud által is támogatott – nézet, hogy egyszerre csak egy valakit szerethetünk igazán, mert a szeretetképességünk korlátozott: minél több szeretetet adunk valakinek, annál kevesebb jut másnak. Ha ez csakugyan így lenne, akkor a féltékenységet érthetőnek és indokoltnak kellene tartanunk, hiszen a vetélytárs szükségképpen elvonná a szeretetet a partnertől. Valójában éppen ez a nézet erősíti a más forrásból származó féltékenységi hajlamot, mivel látszólag igazolja azt. Jó példa erre a férjek gyakori féltékenysége saját kisgyermekükre; azt hiszik ugyanis, hogy a gyermek elvonja tőlük a feleség szeretetét. Aki a szeretetképességet korlátozottnak hiszi, az nyilván gondosan ügyel arra, hogy partnere szeretete csakis őrá irányuljon, s lehetőleg ő maga se „osztogassa el” másnak a rendelkezésére álló szeretetmennyiséget. Részben ebből ered a zárt házasság kizárólagossági szabálya, vagyis az a szerepelőírás, hogy a házastársak kizárólag egymást szerethetik. Pedig aki csak egy embert szeret és mindenki más iránt közömbös, annak szeretete – ahogyan E. Fromm megállapítja – nem is igazi szeretet, hanem „szimbiotikus kötődés” vagy kiterjesztett önzés. A legtöbb ember úgy véli, hogy a szeretet nem képesség kérdése, hanem csakis azon múlik, hogy megtaláljuk-e szeretetünk tárgyát egy megfelelő, szeretetre méltó partner személyében. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy a festészet nem a művészi alkotó képesség kérdése, hanem azon múlik, hogy megtaláljuk-e a „lefestésre méltó” tárgyat. A tévedés másik oldala az a feltételezés, hogy a szeretet erejének, nagyságának bizonyítéka, ha egy szeretett személyen kívül mást nem szeretünk. Csakhogy az egy személyre korlátozott szeretet a korábbiakban kifejtett telítődési reakció és entrópia-szabály folytán idővel csaknem elkerülhetetlenül csökken, s ezzel együtt a szeretetképesség is hanyatlik. A szeretet tartós korlátozása ugyanis azt jelenti, hogy egy személyt kivéve mindenki mástól visszatartjuk szeretetünket, miáltal inkább a szeretet visszatartási képességünk erősödik. Előbb-utóbb ez a visszatartás érvényesülni fog a kizárólagos kapcsolatunkban is. Tehát valóban bekövetkezhet, hogy már csak egy személyt tudunk szeretni, azt is csak felszínesen, csökevényesen. A szeretetképesség elcsökevényesedése, korlátozottsága szerencsére nem szükségszerű. Mint minden más képességünk, ez is fejleszthető a helyes gyakorlás által, aminek helyességét éppen az előítéletek leküzdése biztosíthatja. A szeretet: aktív gondoskodás valakiről, aki fontos számunkra, nemcsak mint egy szerep képviselője, hanem mint ember. Az érett szerelemnek is ez a lényege, azzal a többlettel, hogy a szexuális kielégülés-kielégítés vágya társul hozzá. Ahol csak az utóbbi található meg, ott nem beszélhetünk érett szerelemről. A szerelmi képesség fejlesztése tehát nemcsak a szexuális képességek, hanem a szeretetképesség fejlődését is jelenti. Mindkettő a gyakorlás révén fejlődik.
