Kezdőlap / Tudomány / A távcsövek fajtái és működése

A távcsövek fajtái és működése

A távcsövek a legalapvetőbb csillagászati eszközök: olyan mesterséges szemek, amelyek sokkal több fényt fognak fel, és gyűjtenek össze, mint az emberi szem, így halvány égitestek is láthatóvá válnak. Formájuk változatos: bár a legegyszerűbbek nem sokat fejlődtek 4 évszázad óta, ahogy akkor használták őket, ám a legkorszerűbb amatőr eszközök olyan nagy teljesítményű optikát és számítógépes vezérlést kínálnak, amely néhány évvel ezelőtt csak a hivatásos csillagászok számára volt fenntartva.
Egy távcsőnek az a feladata, hogy távoli objektumok fényét leképezze a fókuszba, aztán a képet felnagyítsa. Ennek két alapvető módja van: lencsét vagy homorú tükröt kell alkalmazni. A lencse megtöri a rajta áthaladó fénysugarakat, és befelé téríti őket, hogy valahol mögötte a gyújtópontban találkozzanak. A homorú tükör visszaveri a fénysugarakat, hogy összetartó pályáik a gyújtópontban találkozzanak valahol előtte. Mind a tükrök, mind a lencsék csak azokat a fénysugarakat tudják fókuszálni, amelyek csaknem párhuzamosan lépnek a távcsőbe, de szerencsére valamennyi csillagászati objektum éppen elég távol van ehhez. A befogott sugarak a gyújtóponton, áthaladva ismét szétszórttá válnak, de ekkor a szemlencse fogja fel és párhuzamosan továbbítja őket, s ekkor nagyított kép látszik. Mivel a szemlencsébe belépő fénysugarak keresztezik egymást, amikor áthaladnak a gyújtóponton, ezért a szemlencsében rendszerint fordított állású kép jelenik meg. A lencsés távcsövek (refraktorok) és a tükrös távcsövek (reflektorok) különböző működési elvei eltérő tervezést kívánnak.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kullancsról

A kullancsnak szerte a világon közel 800 faját ismerjük. Kis hazánkban eddig 42 féle fordult ...

Hozzászólás