Kezdőlap / Terhesség / A terhes nők életkora és társadalmi követelményei

A terhes nők életkora és társadalmi követelményei

A nők életkorának értékelésekor nemcsak a biológiai szempontokat, de a társadalmi követelményeket és előnyöket is figyelembe kell venni. Ezekkel magyarázható a szülési életkor utóbbi időben észlelt kitolódása.
Az emberré válás időszakában – egyes szakemberek véleménye szerint – sok nőnek nem is volt havivérzése. A korán megkezdett szexuális élet következtében a nők azonnal a nemi érést követően teherbe estek, és attól kezdve mindig terhesek voltak vagy szoptattak, míg el nem jutottak a változás koráig. A szaporodás időszaka akkortájt még sokkal szűkebb volt. A havivérzés jóval később kezdődött, és hamarabb kimaradt (negyvenéves kor körül). Korunkban a kezdet már a 12. évhez, a kimaradás pedig az 50. évhez közelít. A fogamzóképes kor tehát jelentősen meghosszabbodott. A születésszám alakulását ismerve, azonnal fel is tehető a cinikus kérdés: „de minek?”. Hiszen a jelenséggel párhuzamosan a szülések száma drasztikusan csökkent, a korábbi tizenkettő-húsz terhességről kettő alá zuhant. Ennek megfelelően a nők nagy többsége 20-28 éves korban, ezen belül is főleg 21-24. évei között szül. Éppen ezért, talán emiatt is, tekintjük ezt a terhességvállalás optimális életkorának. Ha biológiailag így van is, társadalmilag ez a helyzet még lehet kedvezőtlen.
Az iskolázottság általánossá válása és kitolódása miatt a pályakezdés szokásos időszaka a huszonéves korra esik. Ez pont egybeesik a nők gyermekvállalási időszakával. Manapság a fiatal nők szinte kivétel nélkül dolgoznak, emiatt egyszerre kell életük két legnagyobb feladatának: a társadalmi termelésben való helytállásuk bizonyításának és biológiai szaporodási feladatuknak eleget tenni. A kettős hivatás – legalábbis ha mindkettőben teljes sikerre törekszenek – emberfeletti megterhelést jelent. Sokan bele is roppannak. Még többen vesztik el a harmonikus élethez szükséges sikerélményüket, mivel csak az egyik területen vagy sokszor egyiken sem tudnak olyan színvonalon helytállni, ahogy szeretnének. Mindenütt a világon keresik a megoldást e súlyos problémára.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A magzatvédő vitamin

Hazánkban komoly erőfeszítések történtek a veleszületett rendellenességek megelőzése érdekében. Az anti-D injekció (pontosabban anti-D-gamma-globulin) például …

Hozzászólás