Kezdőlap / Tudomány / A tudat evolúciójának kora

A tudat evolúciójának kora

Az evolúció szót is, amely a lemuriai évmilliók során csakis a test, a fizikai forma kialakulását jelentette. Először fel kellett építeni a burkot. Amikor aztán az ember természeti birodalmának az evolúciója a forma tekintetében elért végpontjára, megkezdődött a tudat evolúciójának a kora az érzelmek szintjén, ami az érzések kibontakozását jelentette. Ezt a fejlődést a magasra törés és az idealizmus vezette be, és a kezdetei Atlantisz korával függ össze. Még ma is, amikor valami után vágyakozunk, az legtöbbször érzésekkel jár együtt, tehát azzal, hogy kívánunk magunknak valamit. De ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, vagy többet tudjunk róla, nem elég a puszta vágy, hanem akaraterőre is szükség van. Egy mentális döntésre, és a tenni akarás erejére.

Az egész teremtésben semmi sincs, ami ne törekedne valamire. De amíg csak a tökéletes állapot után vágyakozunk, és nem vagyunk készek az akaraterőnket is bevetni ennek érdekében, sohasem fogjuk a célunkat elérni.

Mert nem azáltal jutunk magasabbra, hogy szeretetteljesek és kedvesek vagyunk, hanem azáltal, hogy egyre tudatosabbá válunk. A beavatások és az evolúció folyamata összefüggenek a tudatos érzékelés fokozatos kitágulásával, és azzal, hogy egyre éberebbé válunk mindarra, ami lehetne. Mert a lélek tudása mindig magasabban áll, mint az ember pillanatnyi gondolkodási képessége, és ezért tud egy célt felmutatni, amelyre törekedni lehet.
A magasabbra törekvés annak az érzésnek a révén alakul ki, hogy létezik valami magasabb is annál, mint amit pillanatnyilag ismerünk és értünk.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kullancsról

A kullancsnak szerte a világon közel 800 faját ismerjük. Kis hazánkban eddig 42 féle fordult …

Leave a Reply