Agyrázkódás

Az agyrázkódás rengeteg esetben eshet meg. elég egy rossz mozdulat és máris kész a paj. Ugyebár az emberi test az egy remeg, megismételhetetlen gépezet. Az agy ugyebár zárt csontos koponyában helyezkedik el, melyben az agyat az úgynevezett agy folyadék veszi körül. Mely megvédi a külső fizikai behatásoktól. Ezen kívül még védelmet nyújt az agyat körülölelő agyhártya is a fizikai behatások ellen. Az koponyát érő fizikai hatás ereje az agy teljes felületén oszlik el így kisebb az idegsejtek károsodása. Az agy leggyakrabban az ütés helyén vagy az azzal szemközti területen sérül meg. Ha mindezek a védelmi rendszerek nem lennének, akkor például egy táncolás vagy épp futás is súlyos sérüléseket okozna az agyban. Az agyrázkódás leggyakoribb tünetei eszméletvesztés, a sérült nem emlékszik a baleset utáni néhány percre, emlékezet kiesés illetve súlyosabb esetekben az is előfordulhat, hogy a sérült nem emlékszik a balesetre sem. Az agyrázkódás viszonylag könnyen kezelhető. A sérültnek nyugalmat kell biztosítani, minél több fekvéssel és alvással. A tünetek szinte minden esetben egy két óra, nap leforgása alatt elmúlnak. Ami a legtovább fennálló tünet az a fejfájás, ami akár hetekig is gyötri a beteget. Korházi körülmények között a betegek a fájdalomcsillapítók mellett az agy duzzadását csökkentő vízhajtó gyógyszereket is kapnak. Az agyrázkódás utáni időszakban, ha a beteg állapota nem hogy javulna, hanem romlik, levert, zavart, nem tud koncentrálni akkor ezek a tünetek arra utalhatnak, hogy az idegrendszer sérülése komolyabb egy egyszerű agyrázkódásnál.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Skarlát

A skarlát lázzal járó fertőző, sőt ragályos betegség, amelyet jellegzetes bőrkiütés kísér. ehhez gyakran társul …

Leave a Reply