Kezdőlap / Állatok / Állategészség védelem: A gazdaságos termelés

Állategészség védelem: A gazdaságos termelés

A szakosított telepekre jellemző, hogy a termelés céljára adott anyagcsere-típusú állatokat helyeznek el, a működés során szakosodott munkafolyamatokat irányítanak az ott dolgozó, szintén szakosodott emberek. A gazdaságos termelésben az alkalmazott technológiák harmonikusan szolgálják ki az állományt, a zárt rendszerű termelésben egyre növekszik az állatok élettani igénye, ezeket – a gazdaságosság fenntartása mellett – műszaki megoldásokkal kell kielégíteni. Mindezek mellett rendkívül fontos szempont és feladat olyan termelési technológia alkalmazása, amely képes az egyes fertőző anyagok behurcolását és a telepen belüli terjedést megelőzni. A járványvédelemmel kapcsolatos igényeket már a tervdokumentációban rögzíteni kell.
A telep helyének kijelölésekor figyelembe kell venni bizonyos talajtani szempontokat. A talajok hőforgalma, hősugárzó képessége, nedvessége, vízkötő tulajdonsága, a talajvíz magassága meghatározó jelentőségű, ezeket részletesebben már ismertettük. Az állattartó épületek létesítésekor fontos szempont, hogy csak szárazabb talajokra építsünk, és a talajvízszint a padozat alatt legalább 150 cm mélyen legyen. A talajvíz magassága a téli hóolvadást követően a legmagasabb, ezért kora tavasszal kell megmérni a talajvízszintet. A talajnedvesség a kapilláris erők hatására fokozott mértékben az épületek falába szívódik, ami állathigiéniai szempontból előnytelen (gombásodás, parazitózisok terjedése).
További fontos szempont a talaj mikrobiológiai állapota, a gombák, kórokozó mikroorganizmusok, paraziták fertőzési forrásként jöhetnek számításba.
Az állattartó telep helyének kijelölése előtt célszerű elvégeztetni a talaj fizikai, kémiai és bakteriológiai vizsgálatát, hogy az állattartás optimális körülmények között legyen megoldható.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Aye-aye, avagy a véznaujjú maki

Ez a furcsa kis szerzet Madagaszkár szigetén él, a karmosmakifélék egyetlen ma élő képviselője. Amikor …

Leave a Reply