Kezdőlap / Étel és ital / Ínyecségek / Angol körtepuding

Angol körtepuding

Melegítsük elő a sütőt 180 ˚C-ra. Egy 20 cm átmérőjű tortaformát vajazunk ki. A kávéra öntsük rá a forró vizet, és hagyjuk állni, nagyjából négy percig, majd szűrjük le. A pörkölt mogyorót daráljuk le finomra. A körtéket hámozzuk meg, vágjuk félbe, karikázzuk egy kisebb tálba, és öntsük le narancslével.
A vajat keverjük habosra a kristálycukorral, majd fokozatosan adagoljuk hozzá az előre felvert tojásokat, az átszitált lisztet, a darált mogyorót és a kávét. A tésztakeveréket kanalazzuk át a kivajazott tortaformába, és egyengessük el benne. A körtéket csepegtessük le, és egy papírtörlő segítségével töröljük szárazra, hogy ne itassa át a tésztának, majd helyezzük sugarasan a piskóta tetejére. A körteszeletekbe egy-egy szem szegfűszeget is szúrhatunk. A körték tetejét locsoljuk meg a juharsziruppal, és szórjuk meg kristálycukorral. Toljuk be a sütőbe, és süssük 40-50 percig.
A sülés ideje alatt készítsük le a krémet. Verjük fel kemény habbá a tejszínt a porcukorral és a narancsreszelékkel. Amíg a tészta a sütőben van, a krémet tegyük hűtőbe. A piskótát hagyjuk 10 percig hűlni, és csak azután szeleteljük fel. Tálaláskor tegyük a szeletek mellé egy-egy kanál narancskrémet. Díszíthetjük a maradék juharsziruppal, vagy vékonyra vágott narancshéj csíkokkal is.

Hozzávalók hat személyre

  • 2 evőkanál őrölt kávé
  • 1 evőkanál forró víz
  • 50 gr pörkölt mogyoró
  • 4 érett körte
  • fél narancs leve
  • 115 gr vaj
  • 130 gr finomított kristálycukor
  • 2 tojás
  • 50 gr liszt
  • 45 ml juharszirup (elhagyható)
  • A krémhez
  • 300 ml tejszín
  • 15 ml porcukor
  • fél narancs lereszelt héja

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hideg, banános narancsleves

A banán igazából téli gyümölcsös, de ma már egész évben minden áruház és zöldségesbolt polcain …

Leave a Reply