Kezdőlap / Társadalom / Történelem / Az Iszlám megjelenése

Az Iszlám megjelenése

Az Arábiát lakó arabok zöme ló- és tevetenyésztő nomád beduin volt.
Törzseik a száraz, sivatagos területeken folyton egymás ellen harcoltak az életet adó vízért.
Jelentős települések alakultak ki a karavánutak mentén.
Ilyen város volt Mekka, a későbbi világvallás, az Iszlám ( melynek jelentése: teljes meghódolás Istennek) bölcsője.
A városban élő Mohammed, kinek teljes arab neve: محمد بن عبد الله بن عبد المطلب بن هاشم بن عبد مناف القرشي (Muḥammad ibn ʿAbd Allāh ibn ʿAbd al-Muṭṭalib ibn Hāšim ibn ʿAbd Manāf al-Qurašī) kb 570 és 632 között élt.
Tevehajcsárból lett kereskedő.
Beutazta Arábiát, és utazásai során megismerkedett a zsidó és keresztény vallással, melyekből sokat merített, mielőtt látomásai nyomán 610 táján új tanokkal lépett fel.
Úgy vélte, Isten (Allah) Gabriel arkangyal útján kinyilatkoztatta számára igazságát, parancsait, és várakozásait az emberekkel szemben.
Hamar követőkre talált a szegények között, mivel ostorozta az uzsorát, s itteni parancsként hirdette az elesettek gyámolítását.
Összetűzésbe került a Mekkát vezető gazdag kereskedőkkel, és menekülésre kényszerült.
A közeli városban, a későbbi Medinában (Medinat-al-Nabi= a próféta városa) talált menedéket és támogatókat.
A Mekkából való kivonulás éve (622), a hidzsra vált a mohamedán időszámítás kezdetévé.
Medinában megerősödött az új hit, és sok követőre talált a nomádok között.
Mohamed eszméi miután a mekkai kereskedőkkel is egyezségre jutott (mekkai zarándoklat), fergeteges gyorsasággal kezdtek elterjedni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tenochtitlán kettős piramisa

Az aztékok fővárosának, Tenochtitlán varosának története körülbelül 10 000 évre nyúlik vissza, amikor a Mexikói-öböl …

Leave a Reply