babakonyha

Már egészen kicsi korban hozzá lehet szoktatni a gyermekeket a különböző egyszerű ételek elkészítéséhez, ami nem csak sikerélményt fog nyújtani számára, hanem könnyebb helyzetbe kerülünk akkor, ha új, addig ismeretlen ízeket szeretnénk elfogadtatni vele. Gyakorlatilag, amikor már a baba az etetőszékbe biztonsággal tud ülni, akkor főzés közben a konyhában, már számára is tudunk „feladatokat” adni. Igaz, ezek játékos tevékenységek, de segítik a babát az önálló étkezés megtanulásában is. Ha elé teszünk egy műanyag kis tányért, s kezébe adunk egy babakanalat, láthatjuk, hogy utánozza a mi etető mozdulatainkat, s megpróbál ő maga is egyedül a szájába találni. Ez bizony, elég összetett tevékenység ahhoz, hogy sok gyakorlás után érje el a baba, hogy már nem a fülébe, vagy nyakába teszi akár az üres kanalat is, hanem már megtalálja biztonsággal a száját. Egy 10-12 hónapos gyermeknek már gyakorlatilag minden zöldségféléből adhatunk, akár nyersen is megkínálhatjuk például egy-két szem zöldborsóval, ha olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nyáron lesz a baba egy-másfél éves. Az édes ízt minden gyermek szereti, ezt kihasználva bátran kínáljuk nyers sárgarépával, zöldborsóval, paradicsommal. Kis kockára vágva, így a babatányérba feltálalva gyakorolhatja a kanál kezelését anélkül, hogy minden maszatos legyen körülötte, rajta, és a környezetén. Természetesen a tanulási folyamatban ez elkerülhetetlen, hisz a baba számára játék az is, amikor az elé tett ételt pl. ledobálja a földre.
A két három éves gyerekek már maguk is szeretnének segíteni főzés közben. Egyszerűbb dolgokkal megbízhatjuk, mint pl. sütemény krémjének a kevergetése, vagy pl. elkészítheti felügyeletünkkel az uzsonnáját, pl. gyümölcsös túró krémet. Ez egyszerre egészséges is, ugyanakkor a kisgyermek is játékosan tanul. Ezzel a nassolni valóval kizárjuk táplálkozásából a bolti, készen vett, sok színezékkel, cukorral, adalékanyagokkal összeállított terméket. Elkészítés: tegyünk egy kompótos tányérba három-négy szem epret, villával törjük össze, adjunk hozzá két evőkanál túrót, egy teáskanál mézet, s ezt a kisgyerek már össze tudja keverni segítségünkkel, s készen is van az egészséges nassolni valója. Ugyanezt megtehetjük kivivel, málnával. Télen kicsavarjuk egy narancs levét, vagy fél citrom levét, s szintén mézzel, túróval keverve egészséges tízórait, vagy uzsonnát kapunk, amit a gyermek felügyeletünkkel, de mégiscsak önállóan készít el.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A “jó” gyermek

Ha a gyermek jól érzi magát, és elégedett, akkor elfogadhatóan viselkedik. De minden gyermek ki …

Hozzászólás