Kezdőlap / Tag Archives: ezoterika

Tag Archives: ezoterika

Boszorkányok régen és ma

Az ezoterika ma már rendkívül elterjedt a világban. Rengeteg irányzatát ismerjük, s mindegyik elfogadottá vált. Érdekes módon nemrég még boszorkányokat égettek máglyán, hogy megszabaduljanak a bűntől, a gonosztól, hiszen nem lehet jó az, ami tudja, hogy mi következik. Úgy gondolták elődeink, hogy azok a nők, akik növényekkel csodákra voltak képesek …

Érdekel a cikk folytatása? »

A feketemágia és veszélyei

Semmiképpen nem szabad alkalmazni sem rontást, sem mást ami másnak árthat, mert többszörösen vissza tud szállni és nem akarhatjuk, hogy lelkünk tűz eméssze fel, hiszen azért jöttünk a világra, hogy segíthessük egymást és nem azért, hogy megkeserítsük földi halandó létünk, mely amúgy oly rövid és túl csodálatos arra, hogy eltékozoljuk …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az ezoterika fogalma

Az ezotéria a titokos tanok gyűjtő kifejezése. Ide soroljuk még az ezotériát is, mint elnevezést, mely okkultistát, rejtettetet, bennsőt jelet.. Ezeket a tanokat a hagyomány szerint csak egy csoport beavatott tagjai ismerhetik meg, nem úgy, mint az úgy nevezett ezoterikus tanokat. Rengeteg irányzatot jelent az ezotéria, ezek mai világunk tudományos …

Érdekel a cikk folytatása? »

A feketemágia és veszélyei

Semmiképpen nem szabad alkalmazni sem rontást, sem mást ami másnak árthat, mert többszörösen vissza tud szállni és nem akarhatjuk, hogy lelkünk tűz eméssze fel, hiszen azért jöttünk a világra, hogy segíthessük egymást és nem azért, hogy megkeserítsük földi halandó létünk, mely amúgy oly rövid és túl csodálatos arra, hogy eltékozoljuk …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mi az ezoterika?

Az ember mindig is kíváncsi volt arra, hogy mi van a születés előtt illetve a halál után. Van-e szabad akaratunk vagy előre elrendeltetett mindenkinek a sorsa és ez ellen nem tehetünk semmit? Tudhatjuk-e hogy mit hoz a jövő? Ezekre a kérdésekre adnak választ az ezoterika egyes tanai. Az ezoterika titkos …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mit mond a jövő?

Egy kis bevezetés a szó eredetéről, egy görög szóból származik, melynek jelentése belső. Ez utalhat a beavatott belső körökre, akik, értik, és tudják értelmezni a különböző dolgokat, mint például a csillagok jövőnkre gyakorolt hatását. De jelentheti az emberi belső tudatot, mai megfogalmazásban a tudatalattinkat. Mai szóhasználatunkban leggyakrabban a kézzel megfoghatatlan …

Érdekel a cikk folytatása? »

Okkultizmus

Az okkultizmus latin occultus szóból származik és azt jelenti, hogy titkos, rejtett.Tulajdonképpen a természetfeletti erőkkel és a szellemvilággal kapcsolatos ismeretek összefoglaló elnevezése. Ide tartoznak az ezoterikus nézetek, kultuszok és varázsló-jósló praktikák. Alapjául az az elgondolás szolgál, hogy a világ osztatlan és oszthatatlan egység, amelyben minden dolog kapcsolatban áll egymással. Ezeknek …

Érdekel a cikk folytatása? »

Tudomány, vagy csak jó üzlet ?

Az emberek kíváncsiak a jövőre mióta világ a világ. De vajon mennyire lehet ezt komolyan venni? Van e létjogosultsága a mai világban annak, hogy egy magyarországi nagyáruház vezetőnője az új alkalmazottaknak egy-egy személyes tárgyát ellopja és azt egy jósnőnek átadva, véleményt kérjen a munkavállalóról, és ez alapján döntsön a további …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mi a pszichokinézis?

Ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor a pszichokinézis ( PK) olyan képesség,amelynek segítségével az elménk győzedelmeskedik az anyag felett. Például pszichokinetikus jelenség, ha egy széket fizikai ráhatás nélkül a szoba egyik sarkéból a másikba mozdítunk. Elég extrémnek hangzik, pedig semmi új sincs benne, mivel már a Bibliában is említik: pszichokinézisnek …

Érdekel a cikk folytatása? »

Aspektus

Az aspektus két bolygó között lévő fényszög kapcsolatot jelent, amit harminccal lehet elosztani. Mivel két bolygó között nagyon ritkán található pontos fényszög, ezért figyelembe kell vennünk az úgynevezett tűréshatárokat, elcsúszásokat. Ezeket a módosulásokat az aspektus, azaz a fényszög jellege, és a bolygó mozgási sebessége határozza meg. Több, pontosan hét fényszöget, …

Érdekel a cikk folytatása? »