Kezdőlap / Önismeret / Ezoterika / Hibernáció vagy téli álom?

Hibernáció vagy téli álom?

Több állatra is jellemző, hogy téli álmot alszik, ekkor szervezete, és az anyagcseréje lelassul, testhőmérséklete, és az oxigénellátása is drasztikusan csökken. Így ezzel az állapot segítségével képesek átvészelni a táplálékszegény, téli időszakot. Eme folyamat jótékony hatását igyekeznek kifejleszteni a kutatók, hibernáció formájában, de úgy, hogy emberekre is használható eljárás legyen. Hibernáció folyamán testünk folyamatait olyannyira lelassítanák, hogy oxigénszükségletünk a minimálisra csökkenjen, de a hibernáció után képesek legyünk eredeti állapotunkat visszanyerni.
Több amerikai kutatóintézet foglalkozik folyamatosan a témával, és egyesek szerint, ha sikerülne a hibernációt tökéletesre fejleszteni, segítségével visszafordítható lenne a halál, és több halálos betegségre is gyógymódot találnának általa. Kutatók szerint, ha az emberi testet folyékony nitrogénben lefagyasztanák, az orvostudomány akár száz éven belül feltalálná a megfelelő módot, hogy újraélessze. Természetesen az egész folyamat, és a hibernáció még nincs bizonyítva, azonban külföldön már többen komoly ígéreteket tesznek a módszerrel kapcsolatban. Ha valóban feltalálnák, az az űrutazásban is nagy előrejutást jelentene, mert a hibernálás segítségével az űrhajósokat hosszabb utakra is fel tudnák küldeni. Több kísérletet is végeztek már ezzel kapcsolatban, sajnálatos módon állatokon, de egyes források szerint önkéntes embereken is.
Természetesen a hibernációt mindenki könnyedén el tudja képzelni a szórakoztatóiparnak köszönhetően, hiszen számtalan filmben, rajzfilmben is foglalkoztak már a témával.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A szabadkőművességről

Ez a társulat világszerte több millió taggal bír, heterogén, számtalan formában működő mozgalom, önértelmezése szerint …

Hozzászólás