Tag Archives: misztikum

A marxista filozófiában és pszichológiában tudaton nem egyszerűen a pszichikus visszatükrözést értjük, hanem a valóság céltudatos pszichikus visszatükrözésének legmagasabb, a társadalmilag fejlett ember által megvalósított formáját. A tudat az emberi agynak az a funkciója, amelynek lényege a külvilág adekvát, általánosított, céltudatos és nyelvi (vagy általában szimbolikus) formában megvalósuló aktív visszatükrözésében …

Számos területen találkozhatunk a tudat meghatározásának sajátosan szaktudományos megközelítésével, amely nem lehet kielégítő a többi tudásszféra és a gyakorlat szempontjából. Jogtudományi értelemben például a tudat nem más, mint a szubjektumnak a logikusan megalapozott és adekvátan motivált elhatározásokra való képessége. Hiszen a szándék, az elhatározás megléte alkotja minden jogi aktus – …

A tudat a tudás önmagában való részvételét, azaz az embernek saját tudása tényére vonatkozó tudását jelenti. Amikor tudatról beszélünk, a valóság eszmei visszatükrözésének képességére gondolunk, amelynek révén a tárgy objektív tartalma az ember lelki életének szubjektív tartalmává változik, továbbá e visszatükrözés különböző szintű sajátos társadalmi-pszichológiai mechanizmusaira és formáira. Éppen a …

A képmások objektivációja megdöbbentő erővel jelentkezhet a fantáziaképekben, a hallucinációkban, sőt esetenként a művészi alkotásfolyamatban is. Egyszer Balzacot meglátogatta egy barátja; amikor bekopogott az ajtón, meghallotta, amint Balzac hangosan veszekszik valakivel és azt kiabálja: „Majd én megmutatom neked, te gazember!” Belépve azonban azt találta, hogy Balzac egymaga van a szobában …

A tudományban és az életben egyaránt beleütközünk abba a különös jelenségbe, amelyet különböző szavakkal szoktak megnevezni : projekció, objektiváció, intenció (irányultság), kivetítés stb. Ez a jelenség állandóan foglalkoztatta a fiziológusokat, pszichológusokat és filozófusokat. De legvilágosabb meghatározását Marxnál találjuk: ,,…egy dolog fényhatása a látóidegre nem úgy jelentkezik, mint magának a látóidegnek …

Az ember a tárgyra vonatkozó gondolatot éli át, s nem azokat a neurofiziológiai jelenségeket, amelyek a gondolatot szülik. A neurofiziológiai folyamatok mintegy el vannak rejtve a szubjektum elől; nem adottak számára közvetlenül. Már Descartes találóan jellemezte ezt: „ismerem magam mint gondolatot, s nem ismerem magam mint agyat.” Éppen ez teszi …

Amikor az ideálist az objektív valóság szubjektív képmásaként határozzák meg, általában hangsúlyozni szokták, hogy az eszmei nem egyéni-pszichológiai, még kevésbé fiziológiai jelenség, hanem a társadalmi-történeti szellemi termelés terméke és formája. Az eszmeinek ebben a jellemzésében a helyes keveredik a hibással. Nem szabad ugyanis szembeállítani egymással a társadalmi-történetit és az egyéni-pszichológiait, …

A beszédjelek, a szimbolika rendszerében eltárgyiasult gondolatok viszonylagos önállóságra tesznek szert az egyén vonatkozásában, és mintegy a tudat személy feletti formáiként, a szellemi kultúra alakjában szerepelnek. A gondolatok valóságos tartózkodási helye a fej, bár – képletesen szólva – akár a madarak, a gondolatok is állandóan szállanak az emberek közötti társadalmi …

A tudat, mint szubjektív képmás sajátosságának abszolutizációja vezet arra a tendenciára, amely szembeállítja az eszmeit az anyagival, és ezt a szembeállítást odáig fokozza, hogy a világ teljesen szétszakad két szubsztanciára. Az anyag és a tudat ellentétének, Lenin szerint, csak az ismeretelméleti alapkérdés határain belül van abszolút jelentősége. „Igen nagy hibát …

Amikor érzeteink és észleleteink tartalmának objektivitásáról beszélünk, arra a tényre gondolunk, hogy e tartalom többé-kevésbé hűen visszatükrözi a tárgyat. De a gondolat sohasem meríti ki tárgya tulajdonságainak és más tárgyakkal való viszonyainak egész gazdagságát; az eredeti mindig gazdagabb másolatánál. Ha viszont a képmás szubjektivitásáról van szó, úgy nem csupán (s …