LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A beszédjelek, a szimbolika rendszerében eltárgyiasult gondolatok viszonylagos önállóságra tesznek szert az egyén vonatkozásában, és mintegy a tudat személy feletti formáiként, a szellemi kultúra alakjában szerepelnek. A gondolatok valóságos tartózkodási helye a fej, bár – képletesen szólva – akár a madarak, a gondolatok is állandóan szállanak az emberek közötti társadalmi kölcsönhatás levegőjében. Az agy elpusztul, de a benne megszületett gondolatok néha évezredeken át továbbélnek. De mindezek a gondolatok, eszmék, érzések, akaratnyilvánítások csak viszonylagosan eszmei jellegűek: csak az értelmüket megfejtő szubjektum vonatkozásában eszmeiek. Az önmagukban vett jelek nem hordoznak ideális tartalmat – ezt csak az ember tudatában hívják elő, amennyiben a szóban forgó egyén ismeri bekódolásuk „kulcsát”.
Az emberiség szellemi kultúrájának ez az objektív, személy feletti létezési módja és az emberek értelmére és érzéseire gyakorolt nagyfokú hatása volt az a botránykő, amelyen az idealizmus – elsősorban ennek platóni-hegeli típusa – megütközött. Éppen a szubjektív világ objektív létére vonatkozó évszázados probléma megoldása során merültek fel azok a nehézségek az eszmei természetének megértésében, amelyek esetenként az eszmei abszolutizációjához és ezen keresztül az objektív idealizmushoz vezettek. A szellemi világ, a társadalmi tudatformák személy feletti, objektív létezése azonban történelmileg és ontológiailag másodlagos, leszármaztatott létezési mód. Mielőtt személy felettivé válna, az eszmei előbb az egyén agyában jön létre a valóságos dolgok szubjektív képmásaként.
