Kezdőlap / Utazás és szabadidő / Kirándulás / Debrecenbe kéne menni…

Debrecenbe kéne menni…

Ha az ember szeretne kicsit kimozdulni és szívesen ellátogatna egy az ország Keleti részén található nagyvárosba, akkor irány Debrecen!
Debrecenbe ma már szerencsére vasúton is érkezhetünk, pedig a reformkorban még Deák Ferenc is csak álomnak gondolta a megvalósítását. 1837-ben Szitányi Móric engedélyt kér vasúti részvénytársaság alapítására. 1957-re az álomból valóság lett és elkészült a Budapest- Debrecen vasútvonal. 1961-ben Kelemen László tervei alapján új állomás épületet építettek, melynek falát Domanovszky Endre freskói díszítik.

A Nagyállomás épülete előtt található a Petőfi tér, mely költőnkről kapta a nevét, aki az egykoron a pályaudvar helyén álló épületben vészelte át az 1843-1844-es telet. Szintén a költő emlékét őrzi az állomás épületének jobb szárnyán lévő emléktábla, s a téren álló szobor.

A közelben található a város legmagasabb épülete, egy 20 emeletes lakóház. Az Iparkamara utca sarkán az egykori Kereskedelmi és Iparkamara épülete helyezkedik el, mely eklektikus stílusban épült 1910-ben. Kupoláján glóbusz látható, melyet három nőalak tart.

A Piac utca 58. számú ház falán emléktáblára bukkanunk, hiszen ennek az épületnek a helyén álló házban élt Fazekas Mihály, a Ludas Matyi szerzője. A táblán a Ludas Matyi öt jelenete mellett egy kép Fazekas és Csokonai barátságának állít emléket. Szintén Fazekas Mihályra, a botanikusra emlékeztet a Vármegyeháza utcán található kis emlékkert.

Ezen látványosságok mellett természetesen még számtalan más nevezetesség is megtalálható Debrecenben, így az ide látogatóknak érdemes több napot is itt tölteni, hogy minél több helyre ellátogathassanak.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lillafüred és a Barlangok

Ebben a cikkben a Lillafüredi Anna-barlangról és a Szeleta barlangról lesz szó. Elsőként következzen az …

Leave a Reply