Kezdőlap / Étel és ital / Ínyecségek / Egy finom és könnyű ínyencség – kókuszos hal

Egy finom és könnyű ínyencség – kókuszos hal

A következőkben egy széles körben nem elterjedt, mégis kitűnő halétel receptjét olvashatják. Halat minden formában fogyasztunk, kevesen tudják azonban hogy mennyire olcsó és mennyivel előnyösebb a halhús fogyasztása mint mondjuk a sertésé. Még egy kiló sertéshús 1300-1400 Forintba kerül, addig például egy kiló ponty 1000-1100 Forintba kerül. Ma már egyre több helyen hozzájuthatunk a halhúshoz, és ára sem akadályozhat meg abban hogy ezt a remek specialitást elkészítsük. Elkészítése közepesen bonyolult, de a recept követésével sikert érünk el.
Hozzávalók: 4 vastag szelet fehér húsú hal, só, 3 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 4 szál újhagyma, 2 mokkáskanál gyömbérpor, 1 kávéskanál őrölt köménymag, 1 mokkáskanál currypor, 1 evőkanál pirospaprika, 2dl tej, 2 evőkanál kókuszreszelék, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál aprított friss korianderlevél.
Elkészítés: A megtisztított halszeleteket besózzuk, kicsit állni hagyjuk, majd a nedvességet leitatjuk. 1,5 evőkanál felforrósított olajon mindkét oldalán 2-2 perc alatt megsütjük. A serpenyőből kiszedve papírtörlőre fektetjük, leitatva így a felesleges olajmennyiséget. A halat igyekezzünk melegen tartani. A maradék egy evőkanál olajat is a serpenyőbe öntjük, és a megtisztított apróra vágott fokhagymát és újhagymát meg a gyömbérport beleszórjuk. Kevergetve 2 percig sütjük, majd a köménnyel, a curryporral meg a paprikával megszórva még egy percig a tűzön hagyjuk. A tejet a kókuszreszelékkel és a citromlével belekeverjük, és takaréklángon fedő nélkül, kevergetve, 3 percig forraljuk, hogy a mártás besűrűsödjön. Végül a koriandert is beleszórjuk, és a halra öntve azonnal tálaljuk. Zöldséges, könnyed saláta illik hozzá.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hideg, banános narancsleves

A banán igazából téli gyümölcsös, de ma már egész évben minden áruház és zöldségesbolt polcain …

Hozzászólás