Fagyvédelem

A kora tavaszi éjszakai talaj menti fagyok nagy károkat okozhatnak. Akinek nincs fűtőberendezése, a fóliasátor alatt égő gyertyákkal vagy petróleumlámpákkal annyi hőt termelhet, amennyi gyakran elég a károk elhárítására. A vízzel teli nagyobb edényeknek is hőtároló-kiegyenlítő hatásuk van, hasonlóan a sorok közé fektetett, vízzel töltött műanyag tömlőknek. Egy-két fok mínuszt pedig még az újságpapírral védett növények is átvészelnek.
A gyümölcsösben
Szinte nincs olyan kert, amelyben ne lenne egy-két gyümölcsfa. Ha a kert elég nagy, akkor válasszunk le egy részt gyümölcsösnek, ha kisebb, akkor úgy helyezzük el a gyümölcsfákat és a bokrokat, hogy a többi növényt ne árnyékolják. A termőhelyi adottságoknak megfelelő fajtákat válasszunk, csak őshonos fajtákat, és inkább az ellenállóbbak mellett döntsünk. Minden más fajta, beleértve
az úgynevezett exótákat is, rendkívül igényes, kevésbé ellenálló, s nem is mindig illeszkedik a környezetbe.
Növekedési feltételek
A gyümölcsfélék minden jó kerti földben szépen fejlődnek, különösen, ha talajuk meszes. A nagy humusztartalmú talajokon azonban sokkal több és ízletesebb termést hoznak. A növekedési időszakban több alkalommal alaposan öntöznünk kell. A fák tányérját mulcsozzuk, hogy a talajt lazán és nedvesen tartsuk. Tavasszal és a termés leszedése után szerves trágyával trágyázzunk!
Hova ültessünk gyümölcsfákat?
Szeles helyeken az állandó légáramlás, légmozgás következtében a gyümölcsfák kiszáradhatnak. A korán nyíló
fajokat, fajtákat a keleti vagy az északi oldalra ültessük, mert itt később kezdenek hajtani, s a kifagyás veszélye is
sokkal kisebb. A hely kiválasztása során meghatározó a mindenkori koronaforma és a törzsmagasság. A
gyümölcsfák magasságuktól függően több-kevesebb árnyékot vetnek, s az alattuk kialakított tányér nagysága is ennek megfelelő legyen. A haszonkertben csak alacsony formák jöhetnek számításba, gyümölcsösben magas
törzsűeket is telepíthetünk.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Őszi munkák a kertünkben

Aki kertészkedéssel foglalkozik, tudja, hogy az ősz legalább annyi munkát ad a hobbikertésznek, mint a …

Leave a Reply