Kezdőlap / Nemibetegségek / Fontos a megelőzés!

Fontos a megelőzés!

A mai rohanó világban az orvostudomány több mint húsz olyan betegséget is nyilván tart, mely szexuális úton terjed. Ezen betegségek terjesztésében nagy szerepet játszanak a különféle gombák, vírusok, baktériumok. A világon, de Magyarországon belül is bővül azoknak a köre, akik valaha nemi betegségben szenvedtek. A nemi betegségek többsége a közösülés során terjed, de van olyan vírus is pl. a herpesz, ami már egy csókolózás után is gazdát cserélhet. Érdekes, hogy a nemi betegségeket általában a nőkkel hozzák kapcsolatba, pedig ugyanúgy a férfiaknál is létezik, viszont az is igaz, hogy a nőknél sokkal hevesebb és szétszórtabb tüneteket is okozhat. Nem kívánom ecsetelni, hogy külön – külön milyen tünetek lehetnek a fertőzés kapcsán, de akinek már volt ilyen tudja, hogy igen kellemetlenek. Véleményem szerint ebben a tekintetben is legfontosabb a megelőzés. Nagyon kevés a híranyag arról, hogy milyen módon lehet a nemi betegségeket megelőzni, pedig ez sokkal olcsóbb az államnak is, mint ha a már kialakult betegséggel kell foglalkozni. Jóval nagyobb a társadalmi szerep az ilyen betegségek kialakulásánál mint gondolnánk, mert nem csak az a két ember tehet róla, akik egymásnak átadják, hanem azok is, akik nem tájékoztatják idejében az érintetteket. Közösülésnél az egyszerű gumi óvszer használata már megelőzheti a nemi betegségek kialakulását, bár nem mindenki szereti, de attól biztos jobb , mint a már kialakult betegség tüneteit átszenvedni. Napjainkban az AIDS viszi a híranyagok többségét, de nemi úton nem csak az AIDS terjed, hanem más, szintén súlyos tüneteket okozó nemi betegség is.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Genitális herpesz

Genitális herpesz a nemi szervek megfertőződése herpes simplex vírussal. Orvosi kutatások eddig nem tudták megállítani …

Leave a Reply