Kezdőlap / Tudomány / Hogyan állapítjuk meg, hogy mi normális és mi nem?

Hogyan állapítjuk meg, hogy mi normális és mi nem?

Mi a normális?
Ahogy a hal a vízben, úgy az ember teljes lényével a kultúrájába merülve él. Amikor a normális és a kóros viselkedést vizsgáljuk, mindig figyelemmel kell lennünk a társadalmi környezetre, vagyis a tágabb értelemben vett kultúrára is.
A kultúra gyűjtőfogalom: a társadalom hagyományai, vallása, kormányzati berendezkedése, szokásai egyaránt beletartoznak. Minden kultúra ápolja saját megszokott életmódját, s a különböző népcsoportok mindenkor igyekeztek fenntartani hagyományaikat azáltal, hogy már kora gyermekkortól belecsöpögtették tagjaikba hiedelmeiket és törvényeiket. Az írott nyelv megjelenése előtt a hagyományokat papok, mesemondók és regösök adták át nemzedékről nemzedékre.
Amit valamely kultúrában normálisnak tartanak, az az adott kultúrán belül általában jóváhagyással találkozik: ugyanakkor valamely hasonló viselkedésmódot egy másik kultúra ettől eltérően ítélhet meg. A legtöbb kultúra például nem ítéli el a betegséget terjesztő rovarok elpusztítását, de az indiai dzsain vallás hívei semmilyen teremtményt sem hajlandók megölni.
Egy felsőbbrendű lény tisztelete, az ölés bizonyos formáinak tiltása. és a vérfertőzési tabu a jelek szerint minden kultúrához hozzátartozik. Ám ezeken kívül talán nincs is egyetemes kulturális törvény.
Az a tény, hogy másokkal szemben életkoruktól, nemüktől vagy társadalmi helyzetüktől függően más-más mércét alkalmazunk, maga is mutatja, hogy milyen nehéz abszolút érvényű különbséget tenni normális és kóros viselkedés között. Nagyon is érthető tehát, hogy a pszichológusuk miért oly óvatosak az emberi viselkedés megítélésében. A pontatlan kórisme egyrészt társadalmi megbélyegzéshez, másrészt helytelen kezeléshez vezethet.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kullancsról

A kullancsnak szerte a világon közel 800 faját ismerjük. Kis hazánkban eddig 42 féle fordult …

Leave a Reply