Kezdőlap / Önismeret / Ezoterika / Horoszkóp

Horoszkóp

Asztrológiában használt kifejezés. Görög eredetű, jelentése: óra-kép. A születési helyre és időpontra felállított képlet amit számítások után grafikusan/rajzolt formában is megjelenítenek. Feltüntetik benne a bolygók és a Hold csillagjegyekben elfoglalt helyét az adott időpontban; az adott helyről látszó égképet. (ez a kitétel azért fontos, mert ugyan abban az időpontban született emberek horoszkópja is lehet alapvetően más, ha egymástól két távol lévő helyen születtek.) Az időpont meghatározásánál pedig a másodpercek is számíthatnak. Ezért lehet az, hogy még ikerpárok esetében is jelentős különbség lehet a személyiségben és élethelyzetek megélésében és szituációk kezelésében.
A Holdon és a Naprendszer bolygóin kívül szokás feltüntetni az úgynevezett holdcsomópontokat (fel- és leszálló), illetve egyes állócsillagok helyét is. Ezeket a különböző asztrológiai iskolák különböző mértékben, és jelentőséggel veszik figyelembe.
Az égitestek csillagképekben elfoglalt helyén kívül (amelyek a személyiség jellemzésében adnak támpontokat), 12 házra is felosztják a képletet. Ma az asztrológusok 80%-a erre a Placidus által megalkotott és róla elnevezett házrendszert használja. (Létezik még: Regiomontus, Porphyrius , Campunus, Koch, Vehlow és Négy tengelypont rendszer; valamint az előbb említett Placidus rendszer alapját képező, Ptoleamios által kidolgozott Egyenlő házak rendszere)

A házakat az aszcendens (felkelő pont) és a MC (Medium Coeli – az égből közepe) meghatározása után számítják ki. A házak az egyén egyes életterületein való megnyilvánulását jelölik. A bolygók házakban elfoglalt helyzetük alapján kiemelik, vagy eltompítják a személyiség egyes jellemvonásait.

Erre jó példa, hogy ha valakinek a Napja és aszcendense a horoszkópjában ugyan abba a jegybe esik, de a Nap még a horizont alatt volt amikor született (tehát napkelte előtt pár perccel mondjuk); akkor hiába van két jellemző pont is ugyan abban a csillagjegyben nem fog jellemző és látható módon kiütközni a személyiségben. Kézzelfoghatóan: Egy oroszlán jegyében született embernek a dolgokhoz való hozzáállása tükrözni fogja a magabiztosságot, a fensőbbséget, de mivel a nap zárt vagy „sötét” házban áll ezért csak ott tud vezető szerepet betölteni, ahol a külvilágtól elzárt helyen lehet. Ez lehet fizikai értelemben is: börtön, bánya, kórház vagy szellemi értelemben is: pszichológus mondjuk akire a betegek néznek fel . (itt a lélek, a psziché, a tudatalatti „mélységei” jelentik az elzártságot, rejtett zárt helyet).

Fontos pontjai még a horoszkópnak a bolygók egymáshoz viszonyított helyzete is, az egymással bezárt szögük is. Ezeket hívják fényszögeknek. Majd minden irányzat értelmezi az 3-5 fokon belül (együtt)l álló bolygókat, az egymástól 60,90,120,180, fokra találhatókat; Illetve ezek láncolatát, amit átfutó fényszögeknek hívnak. Vannak nevezetes átfutó fényszögek mint a nagy Trigon ami egymástól három egymástól egyenlően 120 fokra elhelyezkedő bolygó kapcsolata, vagy a T kvadrát amit 90-90-90 fokra elhelyezkedő bolygó rajzol ki. A fényszögek értelmezéséhez nagy gyakorlat és tapasztalat szükséges és soha nem lehet kiszakítani a képlet egységéből.

Az asztrológia tapasztalati tudomány, ahogy fent, úgy lent, mondja egy Kr.e. 3000 körüli mondás. A horoszkóp csak akkor lehet pontos és mutathat igaz képet, ha figyelembe vesszük az egyén külső adottságait, környezetét, történelmi, földrajzi és egyéb helyzetét. Ezenkívül ,soha egyetlen magát komolyan vevő asztrológus sem állítja, sorsunk eleve elrendezett lenne, arra ráhatásunk nincs. Mindenki szabad akarattal rendelkezik, és úgy alakíthatja sorsát és életét ahogy arra képességei és élethelyzete lehetőséget teremtenek. Finoman úgy fogalmazhatnánk meg, hogy hajlamosít, de nem determinál

Horoszkópnak hívják a nyugati világban elterjedt asztrológiai képleten kívül a Kínai, Indián és egyéb fejlett csillagászati kultúrával rendelkező népek/nemzetek születési időpont alapján felállított személyiségelemzéseit is. Azok viszont a nyugati embernek gyakran olyan szimbólumrendszerrel, szemlélettel rendelkeznek amelyek esetlegesen idegenek érthetetlenek számunkra. Egy kínai ember számára mást jelent például a kecske/disznó/kígyó mint nekünk. Sokkal több magyarázatra és akaratra van szükség megértésükhöz mint ha azt mondom, hogy valaki úgy viselkedik mint egy oroszlán.

Mindenki válasszon magának szimpatikus rendszert és fogadjon be/el belőle annyit,amennyit szeretne. Hiszen a nyugati asztrológia egyik alaptétele, hogy csak olyat hallhatsz ami hasznos számodra.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A tízmilliószoros napok

Minden évben négy olyan nap van , amikor a lehetőségeink korlátlanok. Ha ilyenkor képesek vagyunk …

Leave a Reply