Kastély

A kastélyok építtetői a hajdani földbirtokos nemesség tagjai voltak. Anyagi lehetőségeiknek és szellemi igényeiknek megfelelően emeltették otthonaikat és telepítették köréjük a nélkülözhetetlen parkokat is. Hazánkban és szerte Európában ekképpen történt ez, és ezért lett a kastély a világi építészet és a benne alkalmazott művészetek többi ágának, a festészetnek, a szobrászatnak, az iparművészetnek a kiemelkedő értékeket felmutató emléke. A kastélyok nemcsak szálláshelyek, hanem a művelődés hajlékai is voltak, az elmélkedés, a muzsika, a színjátszás színterei, az irodalom és könyvnyomtatás, időnként pedig a politika irányításának székhelyei. A kastélyok így váltak a múlt szemléletes tanúivá és így fejlődtek több évszázadon keresztül egy önálló épülettípussá. Néhány kastély megtekintése elégnek bizonyul ahhoz, hogy felfedezzük, milyen méretbeli és értékbeli különbségek találhatók az egyes épületek között és mégis mindegyiket azonos elnevezéssel illetjük. Vannak emeletes, hatalmas épületek és természetesen földszintes, kis épületek is, amelyek ugyanúgy az előkelő kastély nevet viselik. Kastély szavunk a középkorból maradt ránk, eredete az Árpádok korához nyúlik vissza. Első – ismert – említése a 13. századból származik és a latinból került át a magyar nyelvbe. Latinul castellum, a vár jelentésű castrum szó kicsinyítős alakja. A szó jelentése, vár módjára, a várépítészettől kölcsönzött építészeti részletekkel emelt épületet takar. A törökök kiűzése után az erődített nemesi otthonok feleslegessé váltak és új felfogásúakat kezdtek építeni, de a nevük változatlan maradt. Tágas parkba helyezett, sokáig bécsi mintára emelt, nagyméretű és igényesebben épített nemesi lakóházat szintén a megszokott elnevezéssel illették. A kastély egyszerre volt gyakorlati célú épület és jelkép, amely – az építészet egyéb műfajaihoz hasonlóan, – az építtető anyagi és szellemi helyzetének egyaránt hű tükrévé vált. A magyarországi kastélyok építészetének története ezért nem csupán az architektúra művészetének koronkénti változásait tükrözi, hanem a nemesi lakáskultúrának, a földbirtokosok műveltségi viszonyainak, társadalmi szokásainak, műpártolásának történetét is. A kastély nem csupán a tulajdonosok életének a színtere, hanem azé a nemesi udvaré, amelyhez a belső kiszolgáló személyzet, valamint a birtokigazgatás tagjai is tartoztak. Ez az udvartartás biztosította a reprezentáció keretét; a vendégfogadások, a különböző eseményekhez kapcsolódó ünnepségek, bálok, politikai- és irodalmi összejövetelek, hangversenyek, színházi előadások számára nyújtottak lehetőséget. A kastélyépítés jelentős anyagi áldozattal járt, egy-egy ilyen építkezéshez még a nagybirtok jövedelme sem volt mindig elégséges. A kastély fenntartása további terhet rakott a tulajdonos vállára. A 19. század derekáig az építéshez engedély kellett az uralkodótól és azt bárki nem kaphatta meg. A kastélyt építtető úr királyi kegy révén, a nemesi társadalom kivételezett tagja lett. A legnagyobb építtető arisztokrata családok: Esterházyak, Grassalkovichok, Zichyiek, Batthyányak, Festeticsek, Andrássyak. A cím és a vagyon kötelezett, a nagybirtokostól társadalmi rétege elvárta, hogy rangjának, vagyonának megfelelő otthona legyen.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Temetkezés Pazirikben

Az Altaj-hegység sziklái számtalan, a környéken élő nomád lovas nép sírját rejti. Pazirik városa a …

Leave a Reply