Kezdőlap / Terhesség / Kislányom születése

Kislányom születése

Első gyermekünk születése csodálatos esemény volt az életünkben, egy valódi földre szállt mosolygós,barátságos, éjszakát átalvó gyerkőc csöppent a családunkba, akit mindenki csak imádni tudott és gyermekvállalási lázat indított el az ismerősi körben.
Hamar elhatároztuk, hogy második gyermeket is vállalunk, és ezen elhatározás tudatában kezdtünk neki a megvalósításnak. Míg kisfiam esetében 4 hónapig kellett próbálkozni, a második gyerkőc esetében ez lényegében az első együttlét során sikerült. Ekkor még nem is sejtettük, hogy mennyire más lesz ez a terhesség és a születendő gyerkőc is mint Máté fiunk.
A terhesség megállapítása után a páromnál egy betegséget a sclerosis multiplexet gyanították és biztonsági okból a neurológus meg akarta szakíttatni a terhességet, de csak mint javaslatként adta ezt elő, orvosként nem merte leírni, így a baba megtartása mellett döntöttünk, viszont biztos ami biztos idegrendszert fejlesztő és egyéb vitaminokból a korábbi terhességhez, többet szedett a párom, elkerülendő mindenféle komplikációt.
A második baba sokkal mozgékonyabb is lett, már pocakon belül is, illetve a csülök és egyéb nehéz kajákkal ellentétben a csokit és a süteményeket részesítette előnyben.
Párom az első gyerkőc igényei miatt sokkal dinamikusabban aktívabban élte meg ezt a második terhességet, de a pocaklakó sem maradt el az anyukájától, hiszen a legváratlanabb időpontokban kezdett el izegni mozogni, ellentétben a testvérével, aki az éjszakákat bizony pocakon belül is átaludta.
A várakozás ehhez mérten kicsit másabb volt, mint első alkalommal, hiszen a második gyerkőc határozottan ki akart bújni és elfoglalni helyét a családban, emiatt már a 31. héten be kellett vonulni a kórházba, ahol csak komoly erőfeszítések árán lehetett meggyőzni a kis kópét a bent maradásról, ezért a párom lényegében a következő 5 hetet a kórházban töltötte, amit ő is és mi a két otthonmaradt férfiú is nehezen viseltünk.
A szülés ilyen előzmények után nem volt vészes, mivel a kislányom 2 óra alatt villámgyorsan megszületett.
Mindenben tökéletes ellentété jelentette a kisfiunknak, mivel 2 éves koráig nem aludta végig az éjszakát, öntörvényű, határozott, akaratos félelmet nem ismerő emberkével ismerkedtünk meg a személyében, aki mindezeket a tulajdonságait angyali bájossággal és női furfanggal tudta leplezni, amely révén mindig mindenkit levett és azóta is levesz a lábáról.
Két csodálatos gyerkőc apukájaként, mindkét terhességet aktívan végigélő férjként el tudom mondani, hogy nem érdemes elképzelni a gyerkőc jellemét, mert az csak rajta és a természeten múlik, csak örülni kell annak a csodának amit kapunk és úgy felnevelni, számára és számunkra is a leg élvezetesebb és örömtelibb legyen.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kismama étrendje

Hazánkban manapság a várandós nők átlagos zsír bevitel lényegesen magasabb a megengedettnél. Célszerű, ha zsiradékok …

Leave a Reply