Kezdőlap / Koleszterin / Koleszterin

Koleszterin

Az elmúlt évszázadokban az emberek nem ismerték a koleszterin fogalmát. Az orvostudomány fejlődésével az emberi életek megváltoztak. Amit eddig úgy gondoltunk egészséges kiderült, hogy árthat a szervezetünknek. A koleszterin alapjában véve nem rossz. A szervezetünknek szüksége van rá. Koleszterint a testünk is előállít, valamint az élelmiszerekkel vesszük magunkhoz. Csak állati eredetű tápanyagokban található. Szervezetünkben a máj felelős a koleszterin előállításért. Ha megfelelő arányban található a vérben nem okoz későbbiekben sem problémát. Két fajta koleszterinről beszélhetünk a rossz (LDL) és a jó (HDL) melyek mint a mérleg két serpenyője kiegyenlítik egymást. Ha ez az egyensúly felborul és a rossz koleszterin többségbe kerül az idő múlásával súlyos betegségeket is okozhat. Ilyenek az érrendszeri betegségek. A magas koleszterin örökölhető a génjeinkben hordozhatjuk a betegség kialakulását ezért fontos, hogy rendszeresen vizsgáltassuk meg magunkat.
Fontos, hogy odafigyeljünk táplálkozásunkra és a megfelelő mozgásra. Ha káros koleszterin a megfelelő diéta után sem csökken, akkor szájon át bevehető gyógyszeres kezelést kell alkalmazni.
LDL koleszterin kis sűrűségű ő végzi a koleszterin szállítását a sejtekhez, ha az érrendszer falához ér ott könnyen elakad. Az érfalon a felszívódását az LDL csapdák végzik, amik ezt követően a koleszterint segítik bejuttatni a sejtekhez, ha ez a folyamat elakad és a csapdák nem megfelelően működnek, megsérülnek az érfalon lerakódások keletkeznek amik később érelzáródást okoz, mely a szívinfarktus és az agyvérzés előidézője lehet.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A jó és a rossz koleszterin

A vérben levő koleszterin egy olyan zsírfajta, amely szinte minden állati eredetű élelmiszerben megtalálható. A …

Leave a Reply