Kezdőlap / Társadalom / Vallás / Krisztus a második csoport vezetője

Krisztus a második csoport vezetője

A Manun keresztüláradó energiák a planetáris Logosz fejközpontjából indulnak ki, hiszen ő a planetáris energiák tényleges gyújtópontja. De ugyanúgy maga a Manu is hatóerőt fejt ki a fejközponti dinamikus meditációja révén. Hatóereje azon alapul, hogy tökéletesen felismer mindent, amit véghez kell vinni, és így segítőinek hol teremtő, hol romboló energiákat közvetít.
A második csoport vezetője a Világ Tanítója, Maitreya, akit mi, keresztények, Krisztusnak nevezünk. Keleten mint Bodhiszattva és mint Lord Maitreya ismeretes, és a mohamedánok mint Iman Mahdit várják. Ő a „Szeretet Hatalmas Ura”, és rajta keresztül áramlik az Istenség második sugara, vagyis a szeretet energiája, amely Szanat Kumára szívközpontjából ered.
Ő a Világ Tanítója, a mesterek mestere és az angyalok tanítója. Az ő kezébe lett fektetve az emberek szellemi sorsának a vezetése. A feladata, hogy minden egyes emberi lényben fejlessze a tudatot, azt a tudatot, hogy mindenki Isten gyermeke, a legmagasabb lény fia.
Ahogy a Manu típusokat és formákat alkot, amelyeken keresztül a tudat fejlődhet és tapasztalatokat szerezhet, úgy a Világ Tanítója irányítja és erősíti ezt a tudatot, hogy az idők folyamán a felszabadult szellem visszatérhessen oda, ahonnan érkezett. Maitreya is a Himalája hegyei között él, és szorosan együttműködik a fivéreivel, Manuval és Mahachohannal. Mindennap megáldja a világot, és ismer minden keresőt. Éberen figyelik sorsunk alakulását és olyan feladatokat adnak nekünk, amelyek megoldásával közelebb kerülünk a végső célhoz.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia és a homoszexualitás

A Biblia egy-két versben említést tesz bizonyos homoszexuális cselekedetekről – minden hivatkozás negatív. A qadesh …

Leave a Reply