LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Északon a németek még 1941 szeptemberében elérték a 3 milliós Leningrádot. Hitler a város hosszú kiéheztetése mellett döntött. Nem csak az élelem volt fogytán, hiányzott a fűtőanyag, a villany. A legnehezebb 194142 tele volt. Naponta 3-4000 ember halt éhen (a blokád folyamán összesen félmillióan), de a város feladására senki sem gondolt. Közben a termelés sem állt meg. A gyárak a mindössze a néhány kilométerrel arrébb húzódó frontnak dolgoztak.
„A munkások napi 2,5 dkg zsírt, 5 dkg húst és 2 dkg cukrot kaptak. A tisztiviselők, családtagok és a gyerekek ennek a felét. A Kirov gyár munkásai így emlékeztek vissza ezekre a napokra: »Az embereket egy bizonyos fajta levessel próbáltuk fenntartani, amely élesztő és szója keverékéből készült. Ez, igaz, nem sokkal volt jobb, mint a meleg víz, de az emberekben azt az illúziót keltette, hogy ettek valamit… Nagyon sok munkásunk halt meg. Mivel a közlekedéssel igen nagy bajok voltak, elhatároztuk, hogy itt helyben jelölünk ki temetőt… És mégis, bár az emberek éhen haltak, egyetlen egy komoly incidensre sem került sor.«”
(Egy leningrádi visszaemlékezése)
1942 februárjában a Ladoga-tó jegén lefektetett vasúti sínen, az „életvonaton” sikerült a városba élelmiszert és egyéb utánpótlást juttatni, s kimentették a lakosság egy részét is, kb. 1 millió embert (mindenekelőtt a gyerekeket). A tavasz folyamán a Ladogában lefektettek egy olajvezetéket. Ez már fűtőanyagot is adott a városnak. Leningrád a XX. század leghosszabb ostromát állta ki. Bár 1943 nyarán már megszűnt a blokád, teljesen csak 1944 januárjában szabadult fel a város.
