Kezdőlap / Fogászati betegségek / Mi a fogszuvasodás?

Mi a fogszuvasodás?

Napjainkban a fogorvosok sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőző fogápolásra, mint a múltban. Ennek oka, hogy bebizonyították, miszerint a fogszuvasodás, a lyukas fogak és más bajok minden korban elkerülhetők, s a megfelelő tisztálkodási szokásokkal és a rendszeres fogorvosi ellenőrzéssel egész életünk során erős és egészséges fogaink lehetnek.
Többféle természetes módon védekeznek a fogak a szuvasodással szemben, ám adott körülmények között ezek a védelmi rendszerek könnyen összeomlanak.
A szuvasodást a savak okozzák, melyek beleeszik magukat a fog felszínébe. Ha sikerül áthatolniuk a zománcon, a fog jóval sérülékenyebb belső részét támadják meg, s lyukat fúrnak a fogban. A dentin sokkal könnyebben oldódik, mint a zománc, így ha már elérte a sav, nagyon gyorsan képes lerombolni. A lyuk esetleg látható a fog felszínén, de az is lehetséges, hogy el van rejtve két fog között, így röntgen nélkül nem valószínű, hogy felfedezhető. Végül a szuvasodás eléri a fog idegeit – és ekkor a fog fájni kezd. Ekkor már mindenképpen fogorvosi kezelésre van szükség, mert ha egyszer kilyukadt a fog, a fogmosás önmagában már nem elegendő a probléma megoldásához. A fogszuvasodás következtében fertőzés is kialakulhat, amit az elhalt fogbél bomlástermékei okozhatnak.
A nyál tisztító ereje:
A rágással nyál termelődik, melynek tisztító hatása van gyermekünk szájában. Az olyan ropogós finomságok, mint a zeller vagy a répa fokozzák a nyáltermelést, miközben alig növelik a száj savtartalmát. A cukormentes rágógumi is hatékony módja lehet az ételek okozta savhatás csökkentésének.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A fogágybetegség

Fogágybetegség vagy más néven parodontitis. A fogágy apró rostokból, az ínyből, csontos mederből áll. Ha …

Leave a Reply