Kezdőlap / Ezoterika / Mit mond a Biblia az Ezotériáról?

Mit mond a Biblia az Ezotériáról?

Mit is értünk ez alatt a kifejezés alatt, hogy ezotéria? A szó maga görög eredetű, és a jelentése pedig „benső, befelé irányuló”. Mai szóhasználatot tekintve talán az „okkult, rejtett” tükörfogalommal tudnánk jellemezni.
De mit mond a Biblia az ezotériáról, okkultizmusról?
Elsőként Mózes V. könyvében találunk erre vonatkozó utalásokat. A 18. rész megtiltotta Izrael fiainak, hogy okkultizmussal kapcsolatos tevékenységeket gyakoroljanak. Tehát az ezotériához, vagy másképpen okkultizmushoz tartozó cselekedetek a jövendőmondás, igézés, varázslás, álomfejtés, halottidézés. Ezeket a Biblia nem megengedettnek tekintette, és tiltott dologként tette az Izraeliták elé. Sőt ha a Biblia könyveit tovább vesszük, Józsué könyvének esszenciája, hogy a Kánaán-béli népeket azért űzte ki Izrael népe előtt, mert okkultizmust gyakoroltak.
A következő, ahol a Bibliában az ezotéria megjelenik Saul története. Isten már a történet előtt megvetette Sault, azonban az „i”-re a pontot a halottidéző asszonynál tett látogatása tette fel. Innentől következett el a végső romlás Izrael első királyának életútjában.
A következő történet az Apostolok cselekedeteiben jelenik meg. Itt azonban nem az okkultizmus terjesztéséről, hanem a visszaszorítására tett kísérletről beszélhetünk. Azok az emberek akik addig „ördögi tevékenységeket” gyakoroltak, összehordták az ezotériával foglalkozó könyveket, és mindenki szeme láttára megégették azokat. Ezek után nagy számban gyógyultak meg betegek, bénák járni, vakok látni, süketek pedig hallani kezdtek. Tehát összegezve a Biblia ezotériával kapcsolatos részeit: a Biblia állítása szerint az ezotéria negatív következményekkel jár. Azonban az ezoterikus cselekedetek gyakorlásával való végleges szakítás pozitív fordulatot hozott az emberek életében. Jól végiggondolva ugyanezt láthatjuk a Magyar Állam több mint ezer éves múltjában is: I.sz 1000-ben királlyá koronázzák Istvánt. Ő államvallásként bevezeti a kereszténységet, megtiltja az ezoterikus, rejtett dolgok gyakorlását és ilyen tanok hirdetését: az állam szilárddá válik, fejlődés és fellendülés jön.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A numerológia valóban tud segíteni?

A numerológia sok ezer éves tapasztalati tudomány. Segíthet neked abban, hogy megismerd jobban magad. Megismerd …

Leave a Reply