Kezdőlap / Ezoterika / Boszorkányok régen és ma

Boszorkányok régen és ma

Az ezoterika ma már rendkívül elterjedt a világban. Rengeteg irányzatát ismerjük, s mindegyik elfogadottá vált. Érdekes módon nemrég még boszorkányokat égettek máglyán, hogy megszabaduljanak a bűntől, a gonosztól, hiszen nem lehet jó az, ami tudja, hogy mi következik. Úgy gondolták elődeink, hogy azok a nők, akik növényekkel csodákra voltak képesek és jósolni tudtak szövetkeztek a gonosszal.
Ma pedig már elfogadottak a „boszorkányok” is. Rengeteg ember jár jósnőhöz is akár. Olyan emberek, akikről nem is gondolnánk.
Nemrégen én is meglátogattam egy jósnőt. Fura módon be kellett hozzá jelentkezni. El is gondolkodtam azon, hogy miért? Hát nem tudta, hogy jövök? Aztán elkövetkezett a jóslás is. Igen kíváncsi voltam rá, hogy milyen lehet. Viszont egy dolog már bekövetkezett a jóslatából.
Vajon tényleg tudhatnak valamit? Vagy csak a megérzéseikre hallgatnak? Vagy örökletes ez a dolog? Néha a mélyére ásnék szívesen ennek a témának.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A zen és egy csésze tea

A zen célja egy indiai bölcs szerint a jellem tökéletesítése. Hogy mi köze ennek a …

Leave a Reply