Kezdőlap / Testépítés / Gyerekkori edzés

Gyerekkori edzés

Európában egyre gyakoribb a gyerekek túlzott méretű elhízása, és most nem egy adott korcsoportra kell leszűkíteni ezt a tényt, ugyanis ez jellemző az egész fiatalságra, egész kis kortól a serdülőkorig. Az az aggasztó, hogy már nem lehet elég korán figyelmeztetni csemeténket, hogy haladjanak az arany középúton, hogy ne legyenek később gondjaik. Egy felmérés szerint a gyerekek majdnem egyharmada az átlagosnál elhízottabb, a gyerekek közel egyhetedénél pedig már komoly gondok vannak. Az sem utolsó dolog, hogy jó példát mutassunk nekik, hiszen így bátrabban követik majd a felnőtteket. A testépítés akkor egészséges nekik, ha nem akarjuk nagyon erőltetni a versenyszellemet, inkább gondoljunk valami könnyed gyakorlatsorozatra. A súlyzós szekciót egy hónapban maximum 10 alkalommal javasolt elvégezni. Akkor érhetünk el nagy hatásfokot, ha azokat szabadsúlyos gyakorlatokkal variáljuk. Ám ezek között a pihenés ne haladja meg lehetőleg az 55 másodpercet. Csak akkor emeljük a súlyt, ha annyi ismétlés lezajlott, amennyi után már szinte hibátlanul tudja véghez vinni a mozdulatokat. Alkalmazhatunk egy bizonyos idő eltelte után változatosabb menetrendet, két hónap utan színesíthetjük azt, de csak akkor, ha a gyermek lelkesedése is megvan hozzá. De az a tapasztalat, hogy az állóképességük, kondíciójuk miatt nem szükséges plusz elemeket hozzátenni. Fontos, hogy a sorozatokat csak addig ismételjük, amíg nincs még benne torzulás, utána már felesleges terhelni a szervezetet. A súlyzós edzéseknél fontos tapasztalt edző tanácsait is mérlegelni, hiszen csak vele együtt tudunk megfelelően haladni. Valamilyen felügyeletet mindenképp biztosítsunk. Minél hamarabb kezdik el az ilyen fajta mozgást, annál könyebb lesz megismerni a saját izmaikat precízen használni.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Testalkat típusok

Mielőtt belefognánk a testépítésbe – vagy bármilyen más sportot elkezdenénk – fontos, hogy megismerjük a …

Hozzászólás