Kezdőlap / Testépítés / Testépítő versenyek

Testépítő versenyek

A testépítés egy esztétikai sport, ebből kifolyólag a versenyeken semmiféle „sporttevékenység” nincs, nem a fizikai teljesítményt értékelik. A megfelelő esztétikai tulajdonságokat emberpróbáló diétával és kőkeménye edzéssel érik el. Egy régi tévhit, hogy a versenyzők testméreteit mérik és hasonlítják össze. Valójában mérlegelés alapján osztják a versenyzőket súlycsoportokba, mint bármely más sportban, így a méretek mérése értelmét veszti. A mérlegelés alapján meghatározott kategóriákon kívül előfordulnak még speciális kategóriák is, például nyílt, korhatáros, nemek szerinti, és még sok más. A versenyzők ezeken a versenyeken versenyformában vannak, ami azt jelenti, hogy a versenyzőkön se zsír, sem víz nem látható. A köznyelv szerint ezt „szálkásnak” hívják, szakmai nyelven viszont ezt „száraz” állapotnak mondják, legalábbis a tényleg jól felkészült versenyzők köreiben. Ezt az állapotot a verseny napjára időzítik, hiszen ez már másnapra nem tartható meg. Erre azért van szükség, hogy a versenybírók értékelni tudják a munkát, mivel a zsíros, illetve vizes test izomzata nem látható. A versenyeken három forduló van. Első a szimmetria forduló, ahol a versenyzők arányosságát nézik. Ez rengeteg mindent foglal magában, mint például az izmok egymáshoz képest meglévő arányossága, a genetikai tényezők, izomtapadások helye, izmok hossza. Eszerint a genetikai adottságok alapján egyes versenyzők előnyt élveznek másokkal szemben. Ezeken az adottságokon tulajdonképpen semmiféle edzéssel nem lehet változtatni. Ebben a fordulóban négy alapfordulat alapján pontoznak. Második fordul, az izmossági forduló. Itt az izmok nagysága, egyes izmok fejlettsége vagy annak hiánya, izomsűrűség, szárazság és az ehhez hasonló szempontok a döntők. A szárazság az minimum követelménynek számít. Két egyforma izomzatú versenyző közül a szárazabb győz. Az izmossági fordulóban hét kötelező póz alapján pontoznak. Harmadikként a szabad póz forduló következik. Ebben egy saját koreográfia, zenére előadott „kűrt” kell bemutatni a kötelező, illetve szabadon kitalált pózok használatával. Ezt lehetőleg szórakoztató módon kell előadni. Ez a „show” része a versenynek. Természetesen a testi adottságokat is figyelembe veszik, tehát aki jól pózol, de nem megfelelően felkészült, az nem nyerheti meg a versenyt. Azonban az esetleges genetikai hátránnyal bíró versenyzők ebben a fordulóban kompenzálhatják lemaradásukat.
A verseny színpadon folyik, megfelelő világítás mellet, a versenyzők pedig speciális barnító krémet használnak, mivel az erős fény rendkívül fehérnek tüntetné fel a bőrüket. A verseny során bemutatott megfeszített pózok nagy állóképességet igényelnek. A pózoláson nagyon sok múlik, amit el kell sajátítania minden egyes versenyzőnek, ugyanis hiába jó izomzatú valaki, ha nem tudja azt megmutatni.
A testépítő versenyzéshez tehát az alábbi „feltételek” szükségesek: anyagiak, megfelelő edzésmúlt, táplálkozási ismeretek magas szinten, edzéselmélet-gyakorlati ismeretek, diéta és versenyfelkészülési ismeretek, zene választása, színpadi viselkedés, pózolás betanulása és gyakorlása, szabad póz betanulása átkötésekkel, barnítás. Ez mind a sikeres versenyzés titka. Úgyhogy ha valaki testépítő versenyen akar indulni, nem árt ha ezeket szem előtt tartja.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Gyerekkori edzés

Európában egyre gyakoribb a gyerekek túlzott méretű elhízása, és most nem egy adott korcsoportra kell …

Leave a Reply