Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Móricz Zsigmond Színház

Móricz Zsigmond Színház

A színházat Nyíregyházán nem műemlékként kezelik, hanem nagyon is élő valóságként. Nem vitrinbe helyezik és nem múzeumi tárgy. Ez adja módját annak, hogy időről-időre megújuljon, megtartva eredeti formájából annyit, amennyi éppen szükséges.
A színházat 1893-94-ben építették, a terveket Alpár Ignác készítette, aki az eklektika nagymestere volt hazánkban. Ebben az időszakban, azaz a kiegyezést követően a gazdasági fellendülés következtében a színház csak egy „mellékes” volt Alpár számára. Befogadó színháznak épület, ami csak egy szűk réteget szolgál ki, teret adott a magamutogatásnak, színtere volt az elitnek. A történelem folyamán aztán feltámadt, jó programokat váltott valóra, neves szereplők kerültek a teátrumba. Az első átépítésre 1923-ban került sor, ekkor 549 férőhelyes volt, a két világháború között szerepe a háttérbe szorult. A pártállami diktatúra annyit lendített helyzetén, hogy vendégül láthatta az Állami Déryné Színház utazó produkcióját.
Újabb változást hozott a színház életében 1979. Ekkor ugyanis új felkérés érkezett a KÖZTI-hez, hogy az Alpár-féle színházat az akkor 130 fős társulatnak tegyék alkalmassá. A helyzet egyedülálló, közvetlen a teátrum mögött rengeteg a szabad hely, volt hely a bővítéshez. A felújítás során a nézőtér, valamint a befogadóképesség nem változott.
Ma már egy megerősödött, országosan is elfogadott társulat a nyíregyházi. A legigazabbak közül való ez, mely akkor is színház és művészet marad, ha esetleg nem is fejlődne, épülne tovább. Itt nem rontja el a művészetet az állandó pénzkérdés, ez egy igazi színház.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply