Kezdőlap / Otthon és család / Baba - mama / Mozgásfejlődés a 6.héttől a 3.hómapig

Mozgásfejlődés a 6.héttől a 3.hómapig

6hetes:
A baba most már 45fokra emeli a fejét az ágyról. A feje se inog már annyira, ha felhúzzuk ülésbe. Ha arccal lefelé tartjuk meg, már néhány percig a törzsével egy szintben tudja tartani a fejét. A térde és a csípője is sokkal erősebb, és sűrűbben tartja a lábát nyújtva.

Hogyan támogassuk fejlődését?

Tegyünk élénk színű tárgyakat a baba elé úgy, hogy kicsit meg kelljen emelnie a fejét ahhoz, hogy lássa őket.
Hogy a lábizomzata erősödjék, játsszunk lábnyújtogatós játékokat a pelenkázások alkalmával.
Tegyünk egy élénk színű játékot a baba fejéhez közel úgy, hogy ha látni akarja, fel kelljen emelnie a hason fekvésből a fejét.

2hónapos:

Már álló és ülő helyzetben, illetve hason fekve is meg tudja tartani a fejét, persze még nem hosszú ideig. Ha úgy emeljük fel, hason feküdne, akkor a fejét egy szintben tartja a testével.

Fejlődéséért:

Tanítsuk meg a babát egyensúlyozni. Úgy játsszunk vele, hogy álló helyzetbe emeljük. Ahogy elkezdi érdekelni a környezete, rövid ideig megtámasztva ültessük fel, és ,,mutassunk be” neki néhány érdekes, puha és élénk színű tárgyat.
Tegyünk a keze ügyébe olyan tárgyakat, amelyekért ,,érdemes” nyúlkálnia.
Megtámasztva ültessük fel a babát, és biztassuk, hogy ütögesse az eléje tartott puha, színes tárgyakat.

3hónapos:

Hason fekve már folyamatosan felemelve tartja a fejét. Akár felültetjük, akár feltámasztjuk, alig-alig fordul elő, hogy meginog a feje.

Fejlődéséért:

Hogy tovább erősítjük a baba nyak- és vállizmait, időként húzzuk fel hanyatt fekvésből ülő helyzetbe.
Tegyünk köréje puha tárgyakat, amikor lefektetjük. Ezzel sikerül rávennünk, hogy az érdekes dolgok után nyúljon. A manőver pedig arra tanítja meg, hogy fél karjára helyezze a testsúlyát, mivel a másik ahhoz kell, hogy a kiszemelt dolgot elérje.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kisgyerek fegyelmezése

Egyéves kor alatt ritkán szorul a kisgyerek fegyelmezésre. Az ilyen korú kisbabának még nem lehet …

Leave a Reply