Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Zene / Műemlékvédelem: A blues

Műemlékvédelem: A blues

„ A legtöbb ember nem is tudja mi is az a blues. De én tudom. A blues az egy érzés érted?
És én valóban érzem amit játszom” Így határozta meg Mississipi Fred Mcdowell azt az intonációt, ami a XX. sz.eleji amerikai zenei közéletet a legjobban hidratálta, és ami Chicagoban is legalább annyira volt„ Most Wanted” mint Al Capone és bűnszervezete.
De még ennél is közismertebb a legendás zeneszerző és Grammy-díjas Willi Dixon gondolata, amiben a zene kedvelői már benne látják a műfaj portréját is.”A blues maga a gyökér míg a többi zene a gyümölcs”.

Szintaktikai definíciója a lexikonokban úgy található mint „tizenkét ütemű meghatározott funkciórenddel bíró zenei forma” ami az afro-amerikai közösségek folklórjából, balladáiból és munkadalaiból eredetezhető”. A szó maga a „blue devils azaz a kék ördögök összevont alakja, mert a keresztény egyház sokáig az ördög zenéjének tartotta. A „blue” kifejezés egyébként önmagában szomorúságra és fájdalomra is utal. Igazi ízét a spirituális kifejezésmódja, a kántálás, a hanglebegtetés, és a ritmusa adja, akárcsak az ősi sámándaloknál , de a katolikus himnuszok jegyei is átütöttek rajta (lásd ghospel) amit a megkeresztelt feketék építettek már be.

Koreográfiáját nézve habár a klasszikus blues nem társastánc, előfordult, hogy a rabszolgák szórakoztatásból ritmusra utánozták az állatok mozgását, így születtek meg az olyan mozdulatsorok mint mondjuk a „kacsatánc” amelyek aztán finoman beágyazódtak más, a bluesból kinőtt irányzatokba is például a swingbe. Az alapkoncepcióját viszont a kérdezz-felelek előadásmód, az ismétlődő akkordok, a metrikus lüktetés, és a nyújtott ritmusok jelentik. Az 1800-as évek végétől a telepesek, a katonák, és gyarmattartók között is egyre népszerűbb lett ez a stílusú zene, és ennek köszönhetően fokozatosan kinőtte magát. Elősszőr csak kávéházakban, kocsmákban játszották, mint a „barrel house”-t ami a jazz és blues zongora ötvözete , egy ingabasszus balkezes és egy akkordikus a jobb kezes játék kombinációja, majd színpadra is vihető műsorrá fejlődött. A XX. sz. elején már nem csak egy dallam volt amit a szél hozott magával az ültetvények felől, az „ördög” már bejárt a városokba is. A tehetséges és szerencsés előadókat felfedezték, lemezszerződéseket kötöttek velük, rádióműsorokban léptek fel, és blues szépen szórta a spóráit, sőt, átjutott Európába, a művészek pedig, akik törekedtek játékstílusukkal kiemelni származásukat is, szegmentálni kezdték regionálisan is a műfajt, mint Saint Louis Blues, Luisiana Blues, Kaliforniai Blues, Delta Blues és a többi. Fejlődésével kibővül a hangszer repertoárra is, az akusztikus gitár, bendzsó, és szájharmonika triumvirátus háttérbe került, elé lépett a saxofon, a zongora, klarinét, az elektromos gitár, és a dob nemzedéke, amivel táptalaj lett az új zenei stílusoknak, (pl. a jazz-nek) és új alműfajokat teremtett, mint az Elektromos Blues, Jazz Blues, Rock Blues és társai.

Ahogy egyre több „termést” hozott az előadásmódja is úgy színesedett, „bizniszelődött” a közízlésnek,amivel elkezdett felszívódni az irányzataiba is. Összetömörödött velük, és az alkotóelemül lett, mint a zacskós keksz, amire azt írják, hogy nyomokban mogyorót és szóját tartalmaz. Ezek a „mogyoró darabok” az ún. blue notok, amit mint technikai fogást alkalmaztak a rock halhatatlan királyai is, de amik még is megmaradtak a „tisztavérű” blues jelképének.

A blue note tulajdonképpen hanglejtéses, csúszkálásosan megszólaltatott (slide) hangok, általában terchang módosítások. Az egyik legbiztosabb kezelőjük John Lee Hooker, aki kizárólag csak a blues nagykövete maradt élete végéig.
A beszédhibás Hooker játéka a detroiti bárokban pallérozódott, amellett, hogy a II. világháború alatt a Ford autógyárban is dolgozott gyári munkásként. Aztán jött a nagy kiugrás, saját szerzeménye a Boogie Chillen sláger lett és ezzel befogta a szelet a vitorlájába, amíg a Chicágóból elindult elektromos blues újhullám ki nem sodorta őt is a partközelbe. Boogie-woogie ritmusú gitárstílusa és sajátságos énekhangja tette őt igazán elimertté, egyazon gitáron játszott kétszólamú kísérete pedig a mai napig iskolai tananyag, kizárólag haladóknak. „ A bluesszal születtem, a bluesszal eszem, a bluesszal alszom, ez tiszta igazság”- foglalta össze egyszer Hooker a blueshoz való kötődését.

És hogy ma hol van ez a tiszta igazság? Létezik, hisznek benne, életben tartják csak kicsit más, de semmi esetre sem rosszabb
.A műfaj klasszikus óriásai a „Bluesmen”-ek mint teszem azt Howli’n Wolf, Lightening Hopkins’ Little Walter sikeresen konzerválták, BB-King, Gary-Moore és Eric Claptonék pedig frissítették és átemelték a következő századra is. A még mindig villámkezű hetvenötön is túli Buddy Guy új albumával a „Living Proof”-val bizonyítja, hogy blues olyan, mint a minőségi óbor, a még mindig fiatal Joe Bonamasse pedig, hogy ez nem zárja ki viszont, hogy progresszív is legyen.
Természetesen hazánkban is foglalkoznak bluesemlék védelemmel, emlékezzünk csak Tátrai Tibor és BB-King nagyszerű kérdezve – felelgetős jamm-elésére itthon Budapesten, esetleg hallgassuk meg a „Kapitány”-t Deák Bill Gyulát akit Chuck Berry is úgy méltatott mint a „legfeketébb hangú fehér énekes”, vagy a Hobo Blues Band-et ami örökre „ Gyöngy marad a sárban”
Igen a blues még mindig fogja a talajt, csak le kell érte ásni.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tankcsapda

A Tankcsapda 1989. februárjában alakult. Lukács Laci énekes/gitáros, Buzsik György dobos és Tóth Laboncz Attila …

Hozzászólás