A természet viszontagságaitól védelmet nyújtó barlangok bál és odúkból lassan kényelmes lakások lettek, amelyek ma ugyancsak kultúránk és jólétünk szerves részei. De az emberiség egyik legnagyobb tettének az tekinthető, hogy az állatvilágban csak ösztönök által vezérelt fajfenntartást: a párválasztást a kölcsönös érzelmekre alapozott szerelem rangjára emelte, és ezen belül meg …
Érdekel a cikk folytatása? »Lionel Davidson: Tibet rózsája
Amikor egy ködös januári reggelen Charles Houston, 27 éves londoni tanár csomagjával a kezében kilépett a kapu elé és leintett egy arra haladó taxit, hogy az kivigye a repülőtérre, még nem sejtette, hogy a tervezett útja két hónap helyett másfél évig fog tartani, és hogy akkor sem saját döntése alapján …
Érdekel a cikk folytatása? »A férfiak nemi aktivitása
Az utóbbi időben a férfiak nemi élete során jelentkező problémákról is mind többet hallunk. A magyarázatot részben valódi okokban, részben valamiféle optikai csalódásban kell keresnünk. Nézzük először a két legfontosabb valós okot: a szeszesital-fogyasztást és a dohányzást. A férfiak alkalmasságának, a nemzőképesség vizsgálatának megbeszélésekor már volt szó arról, hogy az …
Érdekel a cikk folytatása? »Esküvői kiállítások
Egy esküvő megszervezése nem tartozik a könnyű feladatok közé, ezért a házasulandó döntéseit, az esküvő lebonyolítását megkönnyítendő ma már számos lehetőség áll a rendelkezésre, hogy minél gördülékenyebben sikerüljön levezényelni a jegyespárnak élete legfontosabb eseményét. Az egyik ilyen legjobb lehetőség az esküvő kiállítás, ahol szinte mindent megtalálni egy helyen, az esküvői …
Érdekel a cikk folytatása? »A menses alatti szexuális élet
A nemi élet adta öröm a nők döntő többsége számára elérhető, megtanulható. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert míg a harmincas években a nőknek még csak a 30%-a, a hatvanas években már több mint 50%-uk jutott el életében valaha is az orgazmusig, A nyolcvanas években végzett felmérésünkben ez az arány már …
Érdekel a cikk folytatása? »A nemi aktivitás
Elsősorban az esetleges szélsőséges nemi aktivitás feltárása a lényeges, a rendszeres nemi élet ugyanis általában feltétele a kívánt terhesség elérésének. A ritka nemi érintkezés során kicsi az esély a fogamzásra, de a másik véglet is gondot okozhat ebből a szempontból. Így a naponkénti, de még a kétnaponkénti szeretkezés is olyan …
Érdekel a cikk folytatása? »Mindkét szülőre szükség van!
Korábban a nők átlagosan csak huszonhárom évet éltek az utolsó gyermek megszületése után, jelenleg ez az időszak Európában már negyvenhat év, tehát megduplázódott. Másrészt az elmúlt századokban a nők házasságuk időtartamának csaknem 60%-át fordították az anyaságra, napjainkban ez már csak 7% körül van! Mégis, az új tendenciák érvényesülése ellenére a …
Érdekel a cikk folytatása? »Az ideális apajelölt
A férfiak életkora A férfiak életkorának biológiai szempontból kisebb a fontossága. Igaz, a negyvenöt év feletti férfiak gyermekeiben bizonyos rendellenességek némileg gyakoribbak. Ennek hátterében a nagyon ritka, génhez kötött és dominánsan öröklődő ártalmak állnak, melyek az új mutációk (genetikai ártalmak) miatt gyakrabban jelentkeznek. Egy-egy ilyen rendellenesség észleléséhez azonban legalább tíz-, …
Érdekel a cikk folytatása? »A dohányzás és az alkohol gátolja az ondóképződést
Bizonyított tény, hogy a tartós erős dohányzás gátolja az ivarsejtképződést, illetve ártalmas arra. Egyrészt a herében a nikotin okozta vérkeringési zavar (részint az érösszehúzódás, részint a vérben levő szén-monoxid felszaporodása miatt) kedvezőtlen körülményeket teremt az ondósejtképződés számára. Másrészt a nikotin közvetlenül is bénítja az ondósejtek farkát, amiért nem egy közülük …
Érdekel a cikk folytatása? »A nemzőképesség átmeneti zavarai
A nemzőképesség időleges zavarait ártalmas külső hatások okoz hatják. Említést érdemel a túlzottan magas hő. Az Egyesült Államokban végezték el a következő furcsa vizsgálatot. Önként jelentkező férfiakat 37, 38, 39, 40 és 41 ° C-os vízbe ültettek. Pontosan mérték a vizsgált egyén herezacskójának belső hőmérsékletét is („Megfúrták” ezért a herezacskókat, …
Érdekel a cikk folytatása? »