Portugália

Az Ibériai-félsziget nyugati részén fekszik a Spanyolországgal szomszédos Portugália. Területe körülbelül akkora mint hazánké. Az ország a Pireneusi félsziget kis részén terül el. Akárcsak Magyarországot Portugáliát is egy folyó, nevezetesen a Tejo folyó osztja két részre. Az északi részén többnyire hegységek vannak, a déli részen pedig síkság. Éghajlata óceáni. Ennek következtében elmondható, hogy igen gazdag növényvilággal rendelkezik.
Portugália államformája köztársaság. Hivatalos nyelve a portugál. Fővárosa Lisszabon. Az országban nagyon jelentős szerepe van a művészeteknek, kultúrának és a sportnak, főleg a labdarúgásnak.
Mivel mediterrán éghajlaton lévő tengerparti országról van szó túristák is nagy számban utaznak ide.
Ha Portugáliában járunk gyönyörű tájakat, építészeti alkotásokat láthatunk, illetve többféle szokást ismerhetünk meg. Megcsodálhatjuk északon a hegyvidék völgyeiben ahogy termelik a szőlőt amiből elkészül az igazi Portói bor.
A főváros a történelmi hangulatú Lisszabon, mely rendkívül hangulatos, élettel teli és talán mondhatjuk, hogy Európa egyik legszebb fővárosa. Ha itt járunk mindenképpen térjünk be egy helyi étterembe vagy kávézóba, hogy megkóstoljuk a helyi specialitásokat.
Persze nem csak Lisszabonba érdemes ellátogatni ha Portugáliában járunk. Ott van még Porto, Madeira, Lagos ami portugália legnépszerűbb üdülőhelye.De ezeken kívül számtalan helyet lehetne említeni, de akár nyüzsgésre, akár nyugalomra vágyunk találunk számunkra megfelelő várost. És persze látnivalókban sem lesz hiány.
Aki teheti mindenképpen utazzon el ebbe a csodálatos országba, garantáltan nem fogja megbánni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Aggtelek

Aggtelek egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község, az Edelényi kistérségben, a szlovák határtól nem messze, Miskolctól 50 …

Leave a Reply