Kezdőlap / Tudomány / Róma alapítása

Róma alapítása

Livius, a híres történetíró szerint az Örök Város számára az Istenek által kiszemelt hely minden szempontból tökéletes: egészséges a föld, és a víz közelsége (folyó és a tenger egyaránt) védelmet biztosít a település számára. A hagyomány úgy tartja, hogy az alapításra időszámításunk előtt 754/753-ban került sor. Ezt Terentius Varro szemléletére alapozzák, aki szerint a hatodik olimpia évében történt. A régészeti ásatások eredményei viszont felülírni látják ezt. Ezek alapján több elmélet is született. Müller Karpe unitarista elmélete szerint korábban kellett alapítani, mert a tízedik századból már jelentős települési nyomok vannak, a nyolcadik századra már kiteljesedett városnak kellett lennie. A másik, a synoikista elmélet szerint épp ellenkezőleg, később alapították, eszerint körülbelül i. e. 575-ben. Pallottino a régészeti elemeket és az irodalmi hagyományokat egyezteti, és végül arra jutott, hogy a várost akár korábban is alapíthatták, de csak később teljesedett ki.
Mint tudjuk, a város a Tiberis folyó partján fekszik, és 7 dombra épült: Palatinus, Caelius, Aventinus, Quirinalis, Viminalis, Esquilinus, Capitolium. Ebből az első 3 mondható hegynek, a többi csak domnak tekinthető.
És hogy kik is alapították? A legenda úgy tartja, hogy Romulus és Remus voltak az alapítók. Ők Mars hadisten és Rhea Silvia ikergyermekei voltak. Romulus lett Róma első királya, miután megölte tulajdon testvérét.
Romulus alapította az ősi város magját, a Roma Quadrata-t. Ez a Palatinus körül kijelölt 4 nagy központi rész volt, amit augurok jelöltek ki, ez volt a „négyszögletű Róma”. E körül húzódott a Pomerium, a város szent határa, melyet Romulus hagyományos etruszk szertartás szerint ekével jelölt ki.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kullancsról

A kullancsnak szerte a világon közel 800 faját ismerjük. Kis hazánkban eddig 42 féle fordult …

Leave a Reply