Kezdőlap / Étel és ital / Ínyecségek / Spenótos-tejszínes tészta

Spenótos-tejszínes tészta

Ha gyorsan elkészíthető, finom vacsorára vagy hétvégi ebédre vágyunk, emellett szeretjük, ha ételünk szép színekben pompázik, és nem irtózunk a spenóttól, remek választásnak ígérkezik ez a spenótos-tejszínes tészta, ami mindössze egy óra alatt elkészül, és nem igényel nagy szakácstudományt sem. Bár diétásnak semmiképp sem nevezhető, a húst kihagyva akár vegetáriánus fogásnak is beillik. A következő receptből 6 személynek elegendő adag jön ki.

Hozzávalók

  • 90 dkg spenót, ami lehet mirelit vagy friss
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 4 dl főzőtejszín
  • 30 dkg csirkemell filé
  • 14 dkg ömlesztett sajt
  • só, bors
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olaj (lehetőleg olíva, de lehet étolaj is)
  • 50 dkg durumtészta

Az elkészítés:
A vöröshagymát apróra vágjuk, majd felét a spenótlevelekkel együtt egy lábosba tesszük, felöntjük kevés vízzel, ízlés szerint megsózzuk, és gyakori kevergetés mellett lassú tűzön megpároljuk. Ha kész, beletesszük az összezúzott fokhagymát, és még 1-2 percig főzzük, hogy összeérjen az íze.
A csirkemellet apró kockákra vagy csíkokra vagdaljuk, és sóval, borssal ízesítjük. Egyéb fűszert nem igényel, de természetesen kedvünk szerint tehetünk bele bármit, amit szeretünk, és ami illik az ételhez.
Egy serpenyőben kevés olajat melegítünk, ezután a vöröshagyma maradékát beletesszük. Ha a hagyma már üvegesre párolódott, hozzáadjuk a csirkemellet, és puhára sütjük. Ekkor hozzáöntjük tejszínt és az ömlesztett sajtot, hagyjuk egyet rottyanni, és végül a megpárolódott spenótot is a húshoz adjuk. Gyakori kevergetés mellett rövid ideig főzzük, majd a kifőtt és lecsepegtetett tésztához öntjük. Összekeverve tálaljuk, a tetejét megszórhatjuk reszelt sajttal.
Jó étvágyat!

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hideg, banános narancsleves

A banán igazából téli gyümölcsös, de ma már egész évben minden áruház és zöldségesbolt polcain …

Leave a Reply