Sport 2

A Sport 2 már inkább olyan nézőket vonz a képernyők elé, akik az extrém sportokat, vagy éppen a keményebb műfaj szerelmesei. Ezt műsorai is híven tükrözik, tehát ha a korösszetételt nézzük, akkor sokkal inkább a fiatal generáció az, akik ehhez a csatornához ragaszkodnak, szemmel követik példaképeiket, esetleg folytatják az általuk kiválasztott sportot, a mintából életforma lesz.
A Sport 2 mintegy életmódformáló módon igyekszik műsorait összeállítani, kínálata szélesebb spektrumon mozog, mint azt általában megszokhattuk, nem szűkül be egy adott kategóriára, ezzel toborozva emberek százait és ezreit táborukba.
A Sport 2 műsorai közül kiemelkedik a Szurkoljunk cím, mely az esélyegyenlőségért folyik, gondolva itt azokra a sportolókra gondolunk, akik valamilyen fogyatékossággal bírnak és így képviselik hazánkat mondjuk a paralimpián. Ezzel a Sport 2 felhívja figyelmünket arra, hogy a sérült és beteg emberek küzdelmét ugyanúgy, ha még nem jobban kell értékelni, hiszen amit a néző néz, Ő sérülten véghezviszi.
Ezen a csatornán sem maradhatnak el a labdarúgó-bajnokság összefoglalói, ezzel még több embert toboroznak nézőnek, hiszen a sport szeretete nem korhoz kötött és mint tudjuk léteznek fanatikus rajongók is.
A Sport 2 mindenkinek esélyt, lehetőséget és kiváló szórakozást nyújt, jó estét és jó szurkolást kívánva, ahogy azt egykoron Knézy Jenő tette. Ám ez nem minden. Gyorsan naprakészek lehetünk a legfrissebb sporthírekből, gondoljunk csak a kedvenc focicsapatra, vagy éppen az olimpia időszakára.
A csatornával igazán kellemesen telhetnek mindennapjaink.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Drágán add az életed (Die Hard)

John McClane házassága romokban hever. John egy kemény, önfejű nyomozó, akit csak a munka érdekel. …

Leave a Reply