Kezdőlap / Terhesség / Terhesség alatti menstruáció

Terhesség alatti menstruáció

A menstruáció megjelenése a női nemnél a nemi érettség jele. Menstruáció akkor következik be, amikor az éretté vált petesejt nem termékenyül meg, és ilyenkor a nyálkahártyáról leválva, vérzés kíséretében távozik a szervezetből. Általában 28 naponta jelentkezik, és néhány napig tart. A vérveszteség szinte minimálisra tehető. Mivel azonban a vérveszteség vashiányt is okozhat, ajánlatos nagy vastartalmú ételek fogyasztása. A népi hagyományokban „havi bajnak” is emlegetik, ám ennek semmi köze a betegségekhez. Ez annyit jelent, hogy a szervezet egészségesen, és teljesen normálisan működik. A menstruációval járó tünetek minden nőnél más és más formában nyilvánul meg. Vannak olyan nők, akiknél alhasi görcsök jelentkeznek, míg másoknál nem. A vérzés mennyisége és erőssége is változó lehet az egyes esetekben. Menstruáció során az érett petesejtek kiürülnek a szervezetből. A menstruáció megjelenésekor az első pár évben rendszertelenül jelentkezik, majd egy idő elteltével beáll a szokásos ritmusba.
Terhesség alatt is felléphet a szokásos havi vérzés, ám annak tünetei eltérnek a hagyományos menstruációtól. A piros szín helyett a barna színű folyás a jellemző ebben az esetben, továbbá rövidebb ideig tart és annak mennyisége is sokkal kevesebb az átlagosnál. Számtalan nőnél csak pecsételő foltokban jelentkezik a menstruáció.
Számos nő beszámolt olyan jelenségről, hogy a szokásos menszesz tünetei jelentkeztek nála a terhesség alatt, mint például a hasfájás, ám a vérzés elmaradt. A terhesség első heteiben jelentkező vérzést a petesejt beágyazódása okozza a méh vérrel teli szöveteibe, mely ilyenkor megsérülhet. Pecsételős vérzést okozhat továbbá a hüvely megfertőződése, melyre azért kell komolyabban odafigyelni, mert az időben nem kezelt fertőzés akár koraszüléshez is vezethet. A terhesség alatt jelentkező menstruáció valamilyen hormonális problémára utal, ezért ilyenkor érdemes azonnal orvoshoz fordulni, aki hormontartalmú gyógyszerekkel ezt kiválóan tudja orvosolni. Abban az esetben, amennyiben a menstruációt hosszabb ideig tartó derékfájdalom, vagy a has tájékán jelentkező görcsök kísérik, okot adhat az aggodalomra, mivel ilyenkor feltételezhető, hogy méhen kívüli terhességről van szó, mely azonnali orvosi beavatkozást igényel. Az erős mennyiségű vérzés jelenthet akár vetélést is, ilyenkor a vérben apró szövetdarabok láthatók. Vérzést okozhat a szexuális együttlét is, mivel a méhszáj ilyenkor igen érzékeny könnyebben megsérülhet, továbbá okozhatja az orvos által elvégzett belső vizsgálat is. A terhesség utolsó hónapjában a szülés közeledtét jelzi a rózsaszínes színű folyás, melyet a méhnyak felpuhulása okoz.
Menstruáció alatt nagy odafigyelést kell tanúsítani a hüvely megfelelő higiéniás tisztán tartására a kellemetlen fertőzések elkerülése érdekében.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A magzatvédő vitamin

Hazánkban komoly erőfeszítések történtek a veleszületett rendellenességek megelőzése érdekében. Az anti-D injekció (pontosabban anti-D-gamma-globulin) például ...

Hozzászólás