Kezdőlap / Egészség és fitness / Betegségek / Trigliceridek a vérben

Trigliceridek a vérben

A trigliceridek kevésbé közismert vegyületek, melyek szintén felelősek a szívinfarktus megnövekedett kockázatáért. Néhány szakértő úgy véli, hogy a trigliceridek még a koleszterinnél is fontosabb kockázati tényezőt jelentenek. A vérben jelenlévő trigliceridek magas szintje növelheti az infarktus okozta halál veszélyét, mivel hatása miatt a vér sűrűbbé, viszkózusabbá válik, nehezebben préselődik keresztül az összeszűkült ereken, és hajlamosabb rögöket formálni.
Az omega-3 többszörösen telítetlen zsírsavak képesek döbbenetesen csökkenteni a trigliceridszintet (harminc százalékkal), s így ismételten csökkentik a szívinfarktus kockázatát.
A rostok és a szívelégtelenség kapcsolata
A táplálékban található rostok aktívan hatnak a koleszterin ellen. Azért, mert a rostok hajlamosak a bélben megkötni a koleszterint, ezáltal akadályozva felszívódását a szervezetbe. A rostok másik előnye, hogy segítik a bélbaktériumok szaporodását, melyek közül néhány a koleszterolt rosszul felszívódó anyagokká bontja le.
A növényi táplálékokban jelen van egy másik anyag is, mely – szinte szó szerint – természetes koleszterinsemlegesítő. Ez a vegyület a béta-szitoszterin, tulajdonképpen a koIeszterin növényi megfelelője. Azon kívül azonban, hogy sokkal kevésbé káros, mint a koleszterin, a béta-szitoszterin megakadályozza, hogy a koleszterin felszívódjon a belekben. Mégpedig azáltal, hogy versenyre kel a koleszterinnel n bélfalon található megfelelő felszívóhelyekért. A szervezet a béta-szitoszterint „összetéveszti” a koleszterinnel, megpróbálja felszívni, de rájön, hogy nem sikerül, ezért a bétaszitoszterin újra felszabadul. Ezalatt azonban a koleszterol emésztetlenül áthatol a testen. Sajnos a modern olajsajtolási technológia ennek az értékes anyagnak a nagyrészétől „megszabadítja” a végterméket.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Skarlát

A skarlát lázzal járó fertőző, sőt ragályos betegség, amelyet jellegzetes bőrkiütés kísér. ehhez gyakran társul …

Leave a Reply