Kezdőlap / Pénzügy / Adó / Változások a személyi jövedelemadó tükrében

Változások a személyi jövedelemadó tükrében

Más cikkeimben a szja-ra és az igénybe vehető kedvezményekre részletesebben kitértem már, de fontosnak tartottam külön fejezetet szentelni a mindenkit érintő változásoknak.

Először is, mint azzal már mindannyian tisztában vagyunk a 2011-es adóévre vonatkozóan már a 16 %-os adókulcs van érvényben. Ez azt jelenti, hogy a 2012-ben készítendő adóbevallásokban már ezzel kell számolni, tehát megszűnik a sávosan progresszív adóztatás. Ezzel a jogalkotók azt próbálják elérni, hogy kevesebb dolgozó legyen létminimumra bejelentve, hiszen az adómérték jövedelemtől függetlenül ugyanannyi. (bár megjegyezném, hogy a legtöbb munkáltató amúgy sem hajlandó ennél többet fizetni, valamint a dolgozóknak továbbra sem fűződik érdeke ahhoz, hogy a magasabb jövedelmüket vallják be, hiszen ez által sok kedvezménytől eleshetnek. ) Ez tény. Továbbá az is tény, hogy a szuperbruttósítás érvényben van és volt is már a 2010-es adóbevallások esetében is. Viszont a mértékét 1,27-rő 1,13-ra akarják csökkenteni, majd 2013-tól a tervek szerint meg is szűnik.

Most valószínűleg sokan fellélegeznének, DE! Az adójóváírás eltörlése is napirendre van tűzve. Az adókedvezmények vonatkozásában is sok változás következett be, egy részét eltörölték, újakat is vezettek be, még másikakat átalakítottak. Ezeket részletesen a következő írásomban mutatom be, most csak a családi kedvezményre térek ki pár szóban.
A mértéke nőtt, a jogosulti kör bővült valamelyest, hiszen nem csak a gyermekek, hanem a méhmagzat és a fogyatékkal élő eltartottak után is jár. Továbbá nemcsak három vagy több eltartott esetén jár, hanem már egy után is. Ennek a hátterében az áll, hogy a gyermekvállalási kedvet növeljék, még más jogszabály változtatások pont ennek az ellenkezőjét mutatják. Vegyük csak a Munkatörvénykönyvének tervezett módosítását. Azáltal, hogy a nők két év után elküldhetőek lennének csak a bizonytalanságot és a félelmet növelnék.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A központi kormányzati költségvetés bevételeinek fő csoportjai

A központi költségvetés a kormányzati hatáskörben ellátott állami feladatok finanszírozására szolgáló előirányzatok naptári évre szóló …

1 hozzászólás

  1. Családi adókedvezmény: egy-kettő gyermek esetén 62.500,- Ft-al csökken az összevont adó alapja, három gyerek esetén 206.500,- Ft-al tudomásom szerint, de a magasabb jövedelműek tudják csak a kedvezményt érvényesíteni.
    Hiába van 3 gyereked, ha nem keresel jól, nem tudod a kedvezményt igénybe venni!

Leave a Reply