Kezdőlap / Szabadidő és sport / A BASE-ugrás kialakulása

A BASE-ugrás kialakulása

Főként a fiatalabb korosztály körében terjedtek el az extrém sportok. Ezeket a sportembereket a legtöbbször az adrenalin iránti vágy, a veszélyhelyzet, önmaguk, képességeik és bátorságuk kipróbálása hajtja. Az extrémitások megszállottjai levegőben, szárazföldön és vízen egyaránt kihívják maguk ellen a sorsot. Sok extrém sportág még ma is kevéssé ismert az emberek számára.
Az ember a történelem során többféle módszert is kidolgozott arra, hogy a levegőben legyőzze a gravitációt. Több száz év elteltével olyan sportágak jöttek létre, melyekről veszélyességük miatt őseink álmodni sem mertek volna. Régebben még az első hőlégballonok utasait is őrültnek tartották. Idővel az ember kénytelen volt olyan eszközöket kitalálni, melyekkel biztonsággal elhagyhatta a hőlégballont, ha veszélybe kerülne az élete. A kényszerből létrejött ejtőernyők újabb sportágaknak nyitottak teret, és ami egykor alig ismert és úttörő módszernek számított, az mára szinte mindennapos lehetőségévé vált az adrenalin iránt vágyakozóknak.
Az extrém sportágak közül a legveszélyesebbnek számít a BASE-ugrás. Az elnevezés az „épület” , „adótorony” , „hídnyílás” , „föld” szavak angol megfelelőinek kezdőbetűiből alakult ki, hiszen ezek azok a leggyakoribb helyek, ahonnan az ugrók egy ejtőernyővel leugranak a mélybe. A sport1978-ban indult el, amikor néhány ejtőernyős elkezdett leugrálni a Yosemite Nemzeti Parkban található 915 méter magas El Capitan szikláról, mely azóta is a BASE-ugrók paradicsoma. Bár a sportág életveszélyessége miatt pl. az USA-ban bűncselekménynek számít, mégis több, mint 4000 ugróról tudunk csak az Egyesült Államokban.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Extrém sportágak a víz alatt

Bár testünk kilencven százalékát víz alkotja, a természet az embert mégsem a víz alatti életre …

Hozzászólás