Kezdőlap / Meditáció / A csend fényében

A csend fényében

A meditálásnak nem lehet nekifogni: anélkül kell történnie, hogy a keresésére indulnánk. Ha keressük, vagy azt kérdezzük, hogyan kell meditálni, akkor a módszer nemcsak hogy tovább fog kondicionálni, hanem meglévő feltételrendszerünket is erősíti. A meditáció valójában a gondolat egész rendszerének a tagadása. A gondolat rendszert épít, okost vagy oktalant, objektívet vagy betegest, és amikor megpróbál meditálni az okról vagy egy ellentmondásos és neurotikus állapotról, óhatatlanul azt fogja kivetíteni, ami ő maga, és saját rendszerét valóságnak fogja elfogadni. Olyan ez, mint amikor a hívő saját hitéről meditál; azt erősíti meg és szentesíti, amit félelmében ő maga teremtett. A szó az a kép vagy szobor, amelynek bálványozása a cél.
A hang megteremti a saját ketrecét, és akkor a gondolat nesze is ketreccé válik, és a szó és annak hangalakja az, ami elválasztja egymástól a megfigyelőt és a megfigyeltet. A szó nemcsak nyelvi egység, nemcsak hang, hanem szimbólum is, valamilyen esemény felidézése, elindítja az emlék, a gondolat mozgását. A meditáció a szó tökéletes távolléte. A félelem gyökere a szó gépezete.
A csend fényében minden probléma szertefoszlik. Ez a fény nem a gondolat ősrégi mozgásából születik. Nem is a megnyilatkozó tudásból. Nem az idő vagy az akarat cselekedete gyújtja fel. A meditációban jön létre. A meditáció nem magánügy; nem egyéni gyönyörkeresés; a gyönyör mindig elválasztó és megosztó. A meditációban eltűnik az én és a te közötti elválasztó vonal; a csend fénye a meditációban lerombolja az én tudását. Az én időtlen időkig tanulmányozható, mert napról napra változik, de a hatósugara mindig korlátozott, akármilyen kiterjedtnek gondolják is. A csend szabadság, és a szabadság a tökéletes rend véglegességével érkezik el.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A meditáció nem imádság

A meditáló elme csöndes. Ez nem olyan csend, amilyet a gondolkodás elképzel; nem a békés ...

Hozzászólás